Üzleti tippek

Adózási buktatókkal is járnak az üzleti utak

A munkáltatók jellemzően tisztában vannak azzal, hogy munkavállalóik különböző adórendszerek között utaznak, azonban az esetlegesen felmerülő adóadminisztrációs és bérszámfejtési kérdéseket a cégek jelentős része nem, vagy csak részben kezeli – derül ki a Deloitte felméréséből.

A tanácsadó vállalat a világ több országában, jellemzően HR, pénzügyi, adó és jogi területen dolgozó több száz szakember válaszai alapján mérte fel a munkáltatók felkészültségét. A kutatásban részt vevő társaságok 95 százalékánál vesznek részt a munkatársak különböző nemzetközi üzleti utazásokon.

A vizsgálatba bevont cégek 26 százalékánál az érintett dolgozók munkaidejük több mint 20 százalékát külföldön töltik. A felmérésből megállapítható, hogy míg a rövid vagy hosszú távú kiküldetésben résztvevőket és utazásaikat a munkáltatók jellemzően rögzítik saját rendszerükben, és megfelelő belső folyamatokkal kezelik az esetleges kihívásokat, addig a nemzetközi üzleti utak (tréningek, tárgyalások, pár napos külföldi utak) körülményeit a foglalkoztatók nem feltétlenül követik.

A munkáltatók 61 százaléka felismeri az üzleti utazások kapcsán felmerülő esetleges személyi jövedelemadó és bérszámfejtési kockázatokat. Ugyanakkor mintegy 41 százalékuk esetében a kérdés nem kerül előtérbe.

A válaszadók 45 százaléka nem is követi az alkalmazottak utazásait adó- és bérszámfejtési szempontból.

A legnagyobb akadályt a cégek az üzleti utak követésére alkalmas belső rendszerek és folyamatok hiányában látják. Abban az esetben pedig, ha a belső folyamatok alkalmasak erre a feladatra, akkor a megfelelő bérszámfejtés kapcsán a legnagyobb problémát a belső erőforrások szűkössége okozza. Ez a válaszadók majdnem 60 százalékánál fejtörést okoz.

A vizsgálat egyik meglepő eredménye, hogy a munkavállalók mintegy negyedének fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy a jövedelmük a bázisországuktól eltérő helyen kerüljön adóztatásra. Az érintett országok jogszabályai, valamint a nemzetközi egyezmények alapján azonban ez természetesen nem egyéni döntés kérdése – mondta Kövesdy Zoltán, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának menedzsere.

Meglepő az is, hogy a munkáltatók mindössze 9 százaléka kezeli napi szinten az üzleti utazások során felmerülő bérszámfejtési kérdéseket, és csupán további 11 százaléknak áll szándékában a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni erre a területre. A kérdéskört kezelő vállalkozások pedig mindössze 18 százaléka elégedett a jelenleg e célra kialakított belső rendszerekkel.

Ugyan a munkáltatók nagy része már felismeri a külföldi üzleti utak kapcsán felmerülő esetleges kockázatokat, azonban a vállalati folyamatoknak még nem képezi szerves részét ennek napi szintű kezelése, illetve a folyamatot elősegítő rendszerek fejlesztése – emelte ki Baranyi Gábor, az adó- és jogi osztály igazgatója.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik