Üzleti tippek

A távmunka motivál és növeli hatékonyságot

Az Invitel Csoportnál egy éve lehetséges a munkavégzés otthonról is. Az újítás az eddigi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

„Vállalatunknál 2015 nyarán merült fel először a távmunka részleges bevezetésének gondolata. Egyrészt olyan kezdeményezést kívántunk elindítani, melyet munkavállalóink pluszjuttatásként és könnyítésként, rugalmasságként élnek meg, ami által növelhetjük a munkavállalói elköteleződést és elégedettséget is. Másrészt példát is szerettünk volna mutatni, hiszen az általunk kínált infokommunikációs megoldások a többi között az ilyen új típusú, rugalmasabb munkavégzési lehetőségeket segítik elő a munkáltatók számára” – emelte ki Budai J. Gergő, az Invitel Csoport általános vezérigazgató-helyettese a Profession.hu-nak adott interjúban.

A távmunka bevezetését komoly előkészületek előzték meg a társaságnál, végül egy külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint 600 esetében találták úgy, hogy alkalmas a pozíciója az otthoni munkavégzésre. Ezek a kollégák heti szinten átlagosan 1-2 napot dolgozhatnak otthonról.

„A munkatársak részéről a kezdetektől fogva nagyon pozitív volt a fogadtatás. A vezetők közül azonban néhányan eleinte szkeptikusan álltak az újításhoz, és tartottak attól, hogy negatív irányba változhat a munkamorál, vagy esetleg nem lesznek elvégezve a feladatok, ha kisebb a kontroll, illetve nehézkesebbé válhat a kommunikáció. A kezdeti félelmek miatt is szerveztünk egy tréningsorozatot, amely egyrészt formálta a kollégák szemléletét, másrészt gyakorlati segítséget nyújtott számukra. Végül a tréning és a gyakorlat hamar felülírták az előzetes aggályokat. A bevezetést követően, 6 hónap elteltével, kérdőívvel és fókuszcsoportos beszélgetésekkel visszamértük a program tapasztalatait, valamint a munkatársak elégedettségét, és itt már egyértelműen pozitív visszacsatolás érkezett a vezetők részéről is” – összegezte Budai J. Gergő.

Hatékonyságnövelés és költségcsökkentés

A cégcsoport tapasztalatai alapján az otthoni munkavégzés bevezetése óta egyértelműen nőtt a hatékonyság, erősödött a munkáltatói márka, és elkötelezettebbé váltak a munkatársak. Hosszú távon pedig az irodahasználat költségei is csökkenthetők.

Budai J. Gergő

A távmunka körülbelül öt-tíz év távlatában eredményezhet munkaadói oldalon megtakarítást, idővel kialakulhat ugyanis egy olyan új rendszer, amelyben bizonyos szervezeti egységek meghatározott napokon otthonról dolgoznak, illetve meghatározott munkakörök esetén nem lesz szükség állandó munkaállomásokra. Végső soron a megoldás pozitív hozadéka lehet, hogy az adott cég később már kisebb irodában is elfér – fejtette ki a cégcsoport általános vezérigazgató-helyettese.

Üzleti tippek – Ezekre is figyeljenek a távmunka bevezetésénél

  • Természetesen fokozottan kell ügyelni az IT-biztonságra – szabályozási és műszaki oldalról egyaránt.
  • Meg kell teremteni a technikai feltételeket, és biztosítani azokat az eszközöket, amelyeken keresztül a kollégák kellően biztonságos módon érhetik el a vállalati rendszereket.
  • Az otthon kialakított munkaállomásnak úgy ergonómiai, mint munkavédelmi szempontból is meg kell felelnie a távmunka szabályzatban meghatározott feltételeknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik