Üzleti tippek

Kreatív munkáival nyert a Mesterek Mestere

A szakmai zsűri indoklása szerint a szakember kreatív megoldásaival érdemelte ki az elismerést. A zsűri a szakmai szempontok mellett figyelembe vette, hogy a nyertes pályázó alkotásaival és munkásságával mennyire lehet a szakma számára példakép.

„A szakmában eltöltött 31 év elismerése ez a díj. Ilyenkor vagyok büszke rá, hogy szakmunkás burkoló lehetek. Ez egy nagyon szép szakma amivel tulajdonképpen csomagoljuk a házat, a lakásokat. Mindent meg lehet csinálni, csak fantázia kérdése: íveket, hajlításokat, 3D-s burkolásokat, mozaik csodákat. Elkezdtem ezeket a határokat feszegetni. Ma már az olyan kihívásokat, különleges megbízásokat keresem, amitől a többi burkoló elszalad” – mondta a Vancsó László Magyarország Mesterek Mestere.

A Mapei által 2015-ben alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját és javítsa társadalmi elfogadottságát. A díjra 18 érvényes pályázat érkezett, köztük egy a határon túlról, Szabadkáról.

A szakmai mellett közönségdíj kategóriában is kiosztásra került. A Mesterek Mestere közönségdíjasa 5400 szavazó véleménye alapján a pécsi Magyari Csaba lett.

„Az édesapám villanyszerelő volt. Egy kiváló szakember, akit mindenki tisztelt, őszinte megbecsülés vette körbe. Az vezérel minket, hogy ezt a megbecsülést visszaadjuk a szakembereknek, mert Ők azok akik felépítik az otthonainkat, a városokat. Ezzel szeretnénk újra vonzóvá tenni az építőipart a fiatalok számára, mert hisszük, hogy építeni, alkotni a legcsodálatosabb dolog a világon” – mondta Markovich Béla a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője.

A Mapei által alapított évente kiosztásra kerülő díjra minden, munkáját mesteri szinten folytató, ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhatott.

Az eseményen köszöntőt mondott Bruckner László a Nemzetgazdasági Minisztérium Szak- és Felnőttképzési Szabályozási Főosztály főosztályvezetője.

(x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik