Üzleti tippek

Egyre jobban fáznak a fiatalok a cégalapítástól

Diakmunka(1)(210x140).jpg (Array)
Diakmunka(1)(210x140).jpg (Array)

Az előző évhez képest jelentősen, 9 százalékponttal, 19 százalékra emelkedett azoknak a száma, akik úgy gondolják, nincsenek felkészülve önálló vállalkozás indítására – derül ki a Bridge Budapest non-profit szervezet kutatásából.

A reprezentatív felmérésben 519-en vettek részt, a szervezet idén is a 20 és 35 év közöttieket kérdezte a jövőképükről, a sikerhez való viszonyukról és a vállalkozói hajlandóságukról.

A válaszadóknak kissé több mint fele szerint nehezebb Magyarországról érvényesülni, ez javuló tendenciát mutat, ugyanis tavaly ez az arány még 65 százalék volt.

A megkérdezettek 18 százaléka akar a biztonságvágy és kockázatkerülés miatt inkább alkalmazotti státusban dolgozni vállalkozás indítása helyett, míg tavaly még 30 százalékuk nyilatkozott így – összegezte az MTI.

A külföldi munkavállalásnál a tavalyi 27-ről idén 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan nem lennének hajlandóak végleg elhagyni Magyarországot.

A Bridge Budapest nonprofit egyesületet a Prezi, a Ustream és a Logmein alapította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik