Üzleti tippek

Opten: tizennégyezer céget érint az online kasszarendszer kibővítése

penztargep(210x140).jpg (Array)
penztargep(210x140).jpg (Array)

Az Opten pénteki közleménye szerint az ágazatok közül a gépjárműjavítók jelentik majd az egyik legnagyobb részt, ebben a szegmensben 6315 cég működik, több mint 166 milliárd forint éves árbevétellel. Az Opten szerint a cégek számára az egyik legfontosabb negatívum a bevezetéssel és az üzemeltetéssel járó költségnövekedés, de ez az online kasszák első körös bevezetésénél sem okozott megoldhatatlan problémát a piaci szereplőknek.

Közölték, az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.

A szürke zónában tevékenykedő cégek kisebb része viszont biztosan a feketegazdaságba menekül az online kasszák elől, felhagyva az átlátható működés látszatával is. Ezt azonban csak a legkisebb és kevésbé szem előtt lévő szolgáltatók tehetik meg, így a hatás nem lesz túl erős – közölte az Opten.

Az online kasszák bevezetésének első köre a mostaninál nagyságrenddel több vállalkozást érintett. Az intézkedés mérhető pozitív hatást gyakorolt az államháztartás bevételi oldalára, valószínű, hogy a mostani bővítés is pozitív eredményekkel jár majd, de ennek volumene jóval kisebb lesz – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik