Üzleti tippek

Több lehet a befektetőbarát település Magyarországon

A Nemzeti Befektetési Ügynökség szerint a vidéki régiók egyre vonzóbbak a beruházók számára.

Lezárult a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által indított „befektetőbarát település program” első képzési időszaka. A tréning elsődleges célja a települések felkészítése és a hazai befektetési környezet versenyképességének fokozása.

A vidéki régiók és települések egyre vonzóbbak a befektetők számára, jól érzékelhető a fokozódó érdeklődés a fővárostól távolabbi települések iránt is. Ezt támasztja alá, hogy a HIPA által kezelt jelentősebb nemzetközi beruházási projektek egyre nagyobb mértékben települnek a vidéki városokba – összegezte közleményében az ügynökség.

A program része az alapvető befektetésösztönzési ismeretek, a településmarketing, a hatékony kommunikáció, prezentáció és protokoll eszköztára is. Az elméleti képzés lezárultával a résztvevőknek egy pályázati anyagot kell megírniuk. Ennek a kiértékelését követően a legfelkészültebb településeken diplomatákból álló delegáció tesz látogatást kora tavasszal. A program 2016 áprilisában zárul.

A képzésen való részvétellel a települések jogosulttá válnak a „befektetőbarát település” logó és cím használatára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik