Üzleti tippek

Ágyrajárókat keresnek – Így is lehet kuncsaftokat vadászni

Az amerikai Casper nem éppen szokványos módját választotta a reklámozásnak.

Bár a matracgyártó cég „sziesztaturnéja” nem óv meg a kialvatlanságtól és a túlhajszoltságtól, de a dolgos hétköznapokon is szundikálási lehetőséget biztosít – akár az utca közepén is.

A New York-i Casper ugyanis a képen látható módon átalakított egy pótkocsit, amelyet az Egyesült Államok keleti partvidékén visznek végig. Nem titkolt céljuk, hogy a járókelők kipróbálják az ágymatracokat, majd a vásárlók között köszönthessék őket. Bostonban és New Yorkban már járt az utazó hálószoba, Washingtonban most hétvégén parkolnak, néhány további állomás után Miamiban október végén lehet őket elcsípni.

Mit leshetünk el a kampányból?

Héjj Szilárd marketingszakértő a blogján gyűjtötte ki, hogy milyen erősségei vannak a promóciónak. Természetesen nem számítunk arra, hogy most már a magyar városokban is hasonló „lakókocsik” jelennek meg, de a Casper kreatív megoldása rámutat több fontos pontra, amely más vállalkozások kampányába is átültethető.

– Eljuttatja a terméket a vevőkhöz és az újdonság varázsával bír.

– Nagyon fontos, hogy a vásárló kipróbálhatja „élesben” is a terméket.

casper_newyork

– A turnéhoz nagyon jó érkezési weboldalt (landing page) alakított ki a cég, amelyen pár mondatban bemutatják az akciót, az egyes állomásokhoz humoros rajzok is készültek, és a feliratkozási lehetőség sem maradt ki.

– Nem túl drága a kampány, hiszen kell hozzá egy kiszuperált pótkocsi, amelyet egy kis asztalosmunkával át kell alakítani és márkázottá kell tenni. Természetesen a helyfoglalás, a benzin, a vontatás, mind-mind pluszköltség.

– Viszont ingyenes megjelenést hoz a promóció, számos online és offline médiafelület beszámol róla. Az arra járók szinte biztos, hogy a Facebook, Twitter vagy más közösségi oldalra kiteszik, hogy mit láttak, milyen volt kipróbálni a matracokat, tehát egészen jó hype-ja lehet a turnénak, ami szintén ingyenreklám.

További részletekért kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik