Üzleti tippek

Rákapcsol a Vatera

FN24
FN24

2015. 05. 20. 12:04

Jelentős átrendeződés zajlik az e-kereskedelmi piacon. Az OLX.hu már a múlté, miután a Jófogás.hu felvásárolta a céget. A jövőben pedig az online aukciós piacterek is erősíthetik pozíciójukat.

Az online apróhirdetési piac két meghatározó szereplője, az OLX.hu és a Jófogás.hu kiélezett marketing harcot vívott egymással, amely becslések szerint listaáron több tízmilliárd forintos reklámköltést jelentett. A szolgáltatások bevételtermelő képessége ugyanakkor minimális volt, és a reklámkampányokat, illetve a fejlesztéseket a tulajdonosok finanszírozták. Miután a Jófogás tulajdonosa felvásárolta az OLX-et, a piaci helyzet alapjaiban megváltozott, és elérkezett az ideje a szolgáltatás monetizálásának.

Az apróhirdetések feltöltése várhatóan a jövőben is ingyenes lesz

De a lényegesen nagyobb felhasználói kör, és ebből adódóan több hirdetés alapvető változásokat eredményezhet, egyre több lehet az addicionális fizetős szolgáltatás, illetve drágulhatnak a kiemelési lehetőségek. Ez azt jelenti, hogy a Jófogásnak és a Vaterának hasonlóbb környezetben és feltételek mellett kell versenyeznie, mint korábban. Ez lehetőséget nyújt a kisebb marketingköltés miatt némileg háttérbe szorult online aukciós piactereknek arra, hogy ismét erősítsék pozíciójukat a hazai piacon.

vatera(1)(430x286)(2).jpg (Array)Fotó: Berecz Valter

Közülük a legrégebbi és legnagyobb a több mint 15 éves múltra visszatekintő Vatera, amely mintegy 2,7 milliós felhasználói táborának köszönhetően a legnagyobb potenciális vevőkör elérésére nyújt lehetőséget. A piactéren havonta 350 000 termék talál új gazdára, ami percenként több mint 10 sikeres vásárlást jelent. Az oldal erősségeként szokták említeni a felhasználók a rendkívül részletes termékszűrési funkciót.

Biztonsági elemek

További előnyt jelent az online apróhirdetési oldalakkal szemben, hogy a Vatera jóval nagyobb biztonságot nyújt a felhasználóknak – olvasható a cég közleményében. A vásárlók és az eladók értékelést adnak egymásról minden vásárlás után, így az oldalon vásárló akkor is pontosan tudja, kivel készül üzletet kötni, ha az eladó messze lakik tőle és még sohasem találkozott vele.

Az értékelési rendszer csupán az egyik, legismertebb eleme az oldal négyszintű védelmi rendszerének, melynek további részeit képezik még, hogy az eladók a regisztrációkor automatikus ellenőrzésen mennek keresztül.

„Csalófigyelő” algoritmus is működik

A speciális algoritmus szintén láthatatlanul, több ponton figyeli a gyanús aktivitásokat, hogy a biztonsági csoport még a baj megtörténte előtt közbeléphessen. A fokozott védelem ellenére is kijelenthető, hogy nincs tökéletes rendszer. Ezért a Vatera néhány hónapja bevezette a Biztonságos Vásárlási Programot, amelynek keretén belül 100 ezer forint pénzvisszafizetési garanciát vállal.

Így vásárolunk a neten

A piackutatók adatai és előrejelzései alapján gyorsan fejlődik Magyarországon is az e-kereskedelem. Az eNET előzetesen 266 milliárd forintra becsülte a kosaras rendszerben értékesítő hazai webáruházak forgalmát a 2014-es évre, ami éves szinten 22,5 százalékos növekedést jelent. Mérsékeltebb bővülést mért a GKI-Digital. Szerintük 230 milliárd forintos volt a teljes online kiskereskedelmi piac a múlt évben, ami 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Vatera (Array)

Globális szinten ez eMarketer adatai szerint 1316 milliárd dolláros volt az internetes kiskereskedelmi piac, 22,2 százalékos bővülést jelentett 2013-hoz képest.

Kényelemre vágynak a fogyasztók

A múlt év végén szintén az eNET adatai alapján a rendszeresen internetezők 72 százaléka, 3,4 millió fő volt online vásárló. Ráadásul a fennmaradó 28 százalékból további 12 százalék vásárolt már a világhálón, azonban több mint egy évvel a felmérés előtt.

Az online vásárlók számára az elsődleges szempont a kényelem, 69 százalék jelölte meg ezt fő érvként a szolgáltatás mellett. A második helyen a kedvező ár (54%), aztán a házhozszállítási lehetőség (49%), míg a negyediken az árösszehasonlítás (47%) szerepelt.

Bár az elmúlt években gyorsan bővült a hazai e-kereskedelmi piac, részesedése a teljes kiskereskedelmi szektorból még mindig igen alacsony, mindössze 3,5-4 százalék. Összehasonlításként: a múlt évben az Egyesült Királyságban 13, Kínában és Finnországban 10 százalék körüli volt ez az arány.

A GKI-Digital elemzése szerint az online vásárlás további növekedése sokkal nagyobb mértékben függ a már jelenleg is az internetes vásárlók körébe tartozók aktivitásának növekedésétől, mint az új belépők alacsony mértékétől.

A kuponos oldalak is felfelé húztak

Emellett új piaci szereplők, illetve új termékkörök megjelenése is bővítheti a forgalmat. Az elmúlt néhány évben erre adtak jó példát a kuponoldalak, amelyek népszerűsége rendkívül gyorsan futott fel, számos új piaci szereplő próbált szerencsét, majd néhány év után jelentős konszolidáció következett be.

De ide sorolható az online apróhirdetési oldalak térhódítása is, amelyek 2012-től kezdődően játszottak egyre meghatározóbb szerepet a C2C, vagyis a magánszemélyek közötti e-kereskedelemben, részben piacot szerezve az aukciós oldalaktól is. Népszerűségükben meghatározó szerepet játszott az ingyenesség és a gyorsaság.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.