Üzleti tippek

Átszabhatja az ukrán hitelprogramot az IMF

Változtatni kell az Ukrajnának áprilisban jóváhagyott 17 milliárd dolláros hitelprogramon abban az esetben, ha elhúzódna a katonai konfliktus az ország keleti felében – nyilatkozta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője.

Christine Lagarde kijelentette: figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, nincs szükség Kijev pótlólagos finanszírozására. Az IMF vezetője azzal számol, hogy „a nem túl távoli jövőben” megszűnik a katonai konfliktus. „Abban az esetben viszont, ha egy éven belül nem rendeződik a helyzet, nagy valószínűséggel át kell gondolni az Ukrajnával kapcsolatos stratégiát” – tette hozzá.

Az IMF végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot Ukrajnának. Az első, 3,2 milliárd dolláros részletet május 7-én utalták át Kijevnek, amiből 2 milliárd dollár az állami költségvetés tehermentesítését, a fennmaradó összeg a jegybanki devizatartalékot növelését célozta. Christine Lagarde arra is kitért, hogy az újabb hitelrészletről augusztus végén dönt az IMF végrehajtó tanácsa.

Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie az idén, egyebek között 2,9 milliárd dollárt az IMF-nek és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és nagyjából 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után.

A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt az összeget, amivel Ukrajna adós Oroszországnak a korábbi gázszállításokért. Orosz állítás szerint az ukrán gáztartozás 5,296 milliárd dollár – olvasható az MTI összefoglalójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik