Üzleti tippek

Így figyelik az okos sofőrök a traffipaxokat

FN24
FN24

2014. 07. 18. 12:02

Már negyedmillió letöltésnél tart a Traffi Hunter okostelefonos alkalmazás. A fejlesztés idén részt vett az Invitel InnoApps-pályázaton is.

Korábban a témában:

„2012 tavaszán született az ötlet, hogy ilyen applikációt fejlesszünk. Az akkor piacon lévő alkalmazásokat gyengének találtuk, és piaci résként úgy gondoltuk, hogy sokkal felhasználó- és autósbarátabb programra lenne szükség. A Traffi Huntert 2012 decemberében élesítettük ki. Jelenleg körülbelül 150 ezer androidos és 100 ezer iOS-letöltésnél tartunk. A Windows Phone alkalmazásboltban két hónapja érhető el a program, de már itt is 15 ezres a letöltés” – sorolta eredményeiket Borbély Roland, ötletgazda, a program egyik fejlesztője.

A traffipaxadatokat több forrásból gyűjtik

A rendszeresen frissülő adatbázisuk lehetővé teszi, hogy az autósok naprakészen követhessék az aktuális információkat. A program a fix traffipaxok mellett az Országos Rendőr-főkapitányság által előre közölt pontokat is folyamatosan felvezeti a rendszerébe, és közösségi alkalmazásként az autósok is néhány gombnyomással elküldhetik, hogy hol találkoztak ellenőrzőpontokkal. Ekkor nemcsak a földrajzi helyet, hanem kiegészítő információkat is megadhatnak: például beírhatják, hogy milyen típusú és rendszámú kocsiból mérnek.

Innovációs versenyek

A Traffi Hunter tavaly a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fővédnökségével rendezett Appra magyar! versenyen közönségdíjat nyert. Idén az Invitel által szervezett InnoApps pályázaton is indultak.

Az Invitel az InnoApps Díjat 2010-ben hozta létre. A részvételi feltételeket idén kibővítették, így már nemcsak a középiskolások, egyetemisták és főiskolások, hanem 30 éves korig azok a fiatal fejlesztők is pályázhattak, akik már nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben.

Több mint traffipaxvadász

A felhasználók az NKH- vagy régi nevén a KPM-ellenőrzések helyét is beküldhetik. A rendszer automatizált, és az aktuális információközlést szolgálja, hogy az autósok által jelzett közúti ellenőrzéseket 4 órán át, a beküldött traffipaxpontokat 2 órán át mutatja.

Az ingyenes alkalmazás üzleti modellje az úgynevezett POI-lista (hasznos helyek, érdekes pontok) értékesítésére épül. Így a programban többek között ATM-eket, benzinkutakat, autómosókat, nagyobb élelmiszerboltokat, de nemzeti dohányboltokat is lehet keresni.

Nem a rendőrök megkerülése a cél

Ezt Borbély Roland szerint jól mutatja, hogy több területen is együttműködnek a rendőrséggel. A traffipaxpontok többségét előzetesen a rendőrség is közzéteszi, a mobil alkalmazás ezt a több ezer tételből álló adatbázist dolgozza fel.

Ezt olvasta?

A hatósággal való együttműködés része, hogy az applikáció jelzi a legközelebbi rendőrőrsöket és az autópálya-alosztályokat, valamint a cég támogatóként a Látni és látszani közlekedésbiztonsági programban is részt vesz. Továbbá az app elindításánál – különböző üzenetekben – a balesetmentes közlekedésre is felhívják az autósok figyelmét.

Előre lecsekkolhatja az üzemanyagárakat

Az alkalmazás következő fejlesztése lehetővé teszi majd, hogy bizonyos benzinkutak aktuális üzemanyagárai is megjelenjenek. Ezenkívül a fejlesztők nemrég létrehozták a Windows 8-on elérhető Traffi Hunter – az Én cégem elnevezésű appot, amely segítségével bárki feltöltheti saját vállalkozását a Traffi Hunter POI-pontjai közé, így a cégeknek erre a célra már nem csak a Google és a Facebook hirdetési felületei állnak a rendelkezésükre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.