Üzleti tippek

A Google letarolta a mezőnyt

FN24
FN24

2014. 05. 21. 16:49

A Millward Brown felmérése szerint ismét a Google a világ legértékesebb márkája. A Brandz Top 100 listáján az Apple a második helyre "szorult".

A Google értéke 159 milliárd dollár, ezzel 2013-hoz viszonyítva 40 százalékkal ér többet a márkanév. “A fogyasztók világszerte egyre erőteljesebben értékelik a vállalat innovatív szerepét. Tavaly például egyre többet hallottunk a Google Glassról, valamint a cég kutatásokat folytat a mesterséges intelligencia terén, és más ágazatokban – például az autóiparban – is megjelennek az Android-alapú fejlesztések. Ez egy elég erős üzenet a fogyasztók felé arról, hogy innovatív a Google” – kommentálta a listát Nick Cooper, a Millward Brown Optimor ügyvezető igazgatója.

Az Apple-t 3 év után taszították le a trónról

2014-ben a márka értéke 20 százalékkal csökkent, ezzel a második helyen áll. Az almás cég valószínűleg így sem panaszkodik, hiszen a márka 148 milliárd dollárt ér. Az Apple jelenleg is kiemelkedően teljesít, de a fogyasztók hiányolják, hogy a vállalat az elmúlt évben nem jelentkezett olyan forradalmi újdonsággal, ami korábban a technológiai társaságok vezető márkájától elvárható és megszokott volt.

A lista harmadik helyén az IBM végzett: 108 milliárd dolláros márkaértékkel.

Válságban is kifizetődő a márkaépítés

Hosszú évek óta idén minden kategóriában nőtt a vezető márkák értéke, és a Top 100 összértéke is növekedést mutat az előző évvel összehasonlítva, többi között ez is a válság végére utaló jel lehet.

“Az igazán erős márkák mozgatórugói voltak a kilábalásnak. Ha összehasonlítjuk, hogy milyen nevek kaptak helyet a 2008-as és a 2014-es listán, akkor 71 mindkét rangsorban szerepel. Akik komolyan vették a márkaépítést, azok kevésbé szenvedték meg a recessziót. Abban az időszakban, amikor a racionális döntések az olcsóbb helyettesítők felé irányítják a fogyasztókat, az erős márkák változatlanul irányadóak maradtak” – összegezte Bodnár Krisztina, a Millward Brown Hungary üzletfejlesztési vezetője.

A rangsor összeállításánál a pénzügyi mutatókon kívül a fogyasztók véleményét is figyelembe vették. A Top 100-as listát először 2006-ban állították össze, azóta a 100 legértékesebb márka összértéke szinte megkétszereződött.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.