Üzleti tippek

Szakáll helyett szoknya: miért jobbak a női vezetők?

FN24
FN24

2014. 05. 16. 16:04

A következő évtizedek a nők előretörését hozhatják. Egyre több szakértő hívja fel a figyelmet rá, hogy azok a cégek jobban teljesítenek, ahol a vezetésben a szebbik nem képviselői ott vannak.

Korábban a témában:

Egy amerikai felmérés szerint azoknál a vállalatoknál, ahol több nő dolgozik a vezetésben, átlagosan 50 százalékkal több a profit. Európában is látható már elmozdulás. Például a német parlament előtt van az a törvény, amely előírja, hogy a tőzsdei cégek igazgatótanácsában legalább 30 százalékra kell emelni a nők arányát. A magyarországi viszonyítás viszont kevésbé felemelő, hiszen az új magyar parlamentben a női képviselők aránya alig 10 százalék.

A Harvard Business Review témába vágó kérdése, hogy mi tesz egy céget okosabbá? A válasz pedig röviden: a nők. A 2011-es felmérés szerint ugyanis 16 vezetői tulajdonságból 15-nél a hölgyek nyerték a versenyt. Ráadásul két fontos területen bizonyultak a legjobbnak, ezek pedig a kezdeményező készség és az eredményesség. A kutatásban több mint hétezer vezetőről kérdezték meg a munkatársakat. A “főnökök” között voltak topmenedzserek, kisebb vállalkozások vezetői és kormányhivatalnokok is.

A szakértők szerint a cégvezetőknek érdemes mérlegelni a következő kérdéseket: Milyen készségek repítik a nőket előre? Mit tudnak, amit a férfiak nem? Mitől jobb csapatépítők a nők? Miért könnyebb őket szeretni és becsülni? Hogyan harmonizálják az intuitív és a logikus gondolkodást?

A nők megjósolt előretörése mindkét nemnek érdekes lehet, hiszen a szebbik nem számára kitörési lehetőséget jelent. Másrészt a férfiak számára pedig egy olyan téma, amelyet nem érdemes a szőnyeg alá söpörni, hanem inkább érdemes tanulniuk a nőktől, és elsajátítaniuk azokat a képességeket, amelyekre az „új típusú” gazdaságban lehet majd szükség – olvasható a Sawyer Miller Group összefoglalójában.

A témáról a cég által szervezett Vezetői Akadémián május 21-én tartanak tréninget.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.