Üzleti tippek

Óvatos pezsgőbontás a feldolgozóiparban

Kedvező folyamatok láthatóak az elmúlt negyedév során a magyar feldolgozóiparban.

Szinte az összes – a jelenlegi helyzetet és a kilátásokat mérő – konjunktúra-indikátor jelentősen emelkedett az őszi állapotokhoz képest. A határozott optimizmus mellett ugyanakkor néhány mutató esetében a vállalatvezetők óvatossága bújik meg. Habár a termelési és értékesítési mutatók emelkedő tendenciát jeleznek, és a kapacitáskihasználtság kihasználtság is 70 százalék körül mozog, se a rendelésállomány, se a foglalkoztatási kilátások nem javultak érdemben – összegzi a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet.

Rendkívül kedvező azonban, hogy a belföldi piac élénkülni látszik, ez azonban aszimmetrikus. Míg az élelmiszer- és járműipar továbbra is „húzza” az egész feldolgozóipart, a textil- és az elektronikai ipar jelenleg is gyengélkedik, és a gyógyszeripar is nehéz periódust él át.

Hasonló folyamatok figyelhetőek meg az exportpiaci kilátások esetében is. A legtöbb ágazatban kifejezetten jók a külpiaci értékesítési prognózisok, ugyanakkor az elektronikai, valamint a papíriparban már több cég akad, amely inkább az exportkereslet lanyhulásáról számolt be.

A kilátások pozitívak

Annak ellenére, hogy a felmérés az euró/forint árfolyam jelentős mértékű gyengülése idején készült, kevesebben panaszkodtak a gazdasági környezet bizonytalanságára és a keres­let­hiányra. Egyöntetű a cégvezetők véleménye abban is, hogy a magyar gazdaság rövid távú kilátásai alapvetően pozitívak, ugyanakkor jelenlegi helyzete még korántsem kielégítő (50 pont alatti szint még kedvezőtlen megítélést jelez). Az előző negyedévhez képest mindenesetre javulás látható.

Többen gondol­ják úgy, hogy a hazai és az uniós támogatási rendszerek hatékonysága alacsony, ez pedig érzékelhető keresletcsökkenést eredmé­nyez mind a hazai, mind a külföldi piacokon.

Összességében 2014 határozottan kedvező évnek ígérkezik a magyar feldolgozóipar számára, az ágazat ipari termelésének volumenét éves átlagban 6-8 százalék körüli értékre várják a szakértők.

A táblázat az előző év azonos időszakához képest való tényleges, illetve várható elmozdulást mutatja. Az emelkedő nyíl az 1 százalék feletti bővülést valószínűsíti. A kék nyíl a 0,9 és -0,9 százalék közötti változásra, a piros nyíl pedig a -1 százalék alatti csökkenésre utal. Forrás: KSH, Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik