Üzleti tippek

Erste Bank: Új, finanszírozást helyettesítő faktoring konstrukciók

A gazdasági bővülésben főszerep hárul a hazai cégekre, melyek sok esetben export piacra termelnek és vevőiknek halasztott fizetéssel szállítanak. Az Erste Bank a folyamatosan megújuló faktoring szektor egyik kulcsszereplőjeként hatékony és kedvező új megoldásokat kínál a cégeknek, hiszen szolgáltatásaival felgyorsítja és tervezhetővé teszi a vállalatok cashflow áramlását. Sőt, export esetén ez kiegészül garanciák és biztosítási konstrukciók elérhetővé tételével is. A részletekről a Kis és Középvállalati Igazgatóság vezetőjét, Kálmán Lászlót kérdeztük.

A gazdasági válság súlyos pénzügyi gondot okozott leginkább a kis- és középvállalkozások számára, hogyan látja a cégek pénzügyi helyzetét?

Az szinte természetes, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet a kisebb tőkeerővel rendelkező társaságoknak okozott komolyabb problémát, főleg finanszírozási oldalról. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Európában kezd éledezni a gazdaság, ezen belül a vállalati szektor, és abban is lehet bízni, hogy növekedni fog a hitelpiac, ezzel párhuzamosan pedig élénkül a magyar cégek üzleti aktivitása is. A finanszírozási piacon pedig már nem csak a klasszikus termékek lesznek a slágerek, hanem egyre nagyobb kereslet lesz az ezt helyettesítő speciális pénzügyi konstrukciók, mit például a faktoring iránt is.

Milyen típusú vállalatok keresik a faktoring szolgáltatást?

Az alap termékeinket igénybe vevő KKV mellett egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a határokon kívüli vevőkkel rendelkező exportáló vállalkozások, vagy a Beszállítói programokról érdeklődő, erős pénzügyi helyzetben lévő nagyvállalatok részéről. A mai faktoring szolgáltatás már nem csak a klasszikus faktor termékről, hanem a hozzáadott értéket is tartalmazó komplex programokról is szól.

Mit jelent ez az export faktoring a gyakorlatban?

Az Erste Bank közvetlen kapcsolatban áll a világ jelentősebb faktorcégeivel és ezen a hálózat segítségével a világ 76 országában működő vevők esetében garantálni tudjuk a számlakövetelések pénzügyi teljesítését. Természetesen ez csak pénzügyi garanciavállalást jelent, az operatív kockázatok kivédése továbbra is a szállító feladata marad. Kiegészítő termékként kedvező kondíciójú exportbiztosítást is tudunk kínálni az ügyfeleink számára.

A Beszállítói Program-nak mik az előnyei?

A Program fő előnye, hogy a számos beszállítóval rendelkező vevő egy kiszámítható finanszírozást biztosít a beszállítói számára kedvező feltételekkel, egyúttal pedig a saját pozícióját is erősíti. A Program keretében a vevő számára szabad likviditást, addicionális kamatbevételt, valamint a számlavezetéshez kapcsolódó bankköltség megtakarítási lehetőséget kínálunk, amellett, hogy ez a megoldás a beszállítóik számára is előnyös konstrukciót jelent, mivel így számára is tervezhető a vevője pénzügyi teljesítése. Sőt ebben az esetben a fő kockázat viselő a vevő, így a szállítótól további fedezet bevonást nem igényel ez a típusú finanszírozás. Leegyszerűsítve a folyamatot, a faktoringgal viszonylag alacsony költséggel csökkenthető a banki tranzakciók száma, ezzel felgyorsítható a számlafizetés, ez pedig hozzájárulhat a cégek pénzügyi kiszámíthatóságához, stabilitásához. Erste Faktor Beszállítói Program-ot elsősorban a sok beszállítóval dolgozó ügyfeleinknek ajánljuk.

Mindezek a szolgáltatások elérhetőek a kisebb vállalkozások számára is?

Természetesen! Sőt miután ezek elég komplex konstrukciók, faktoring szakértőink minden ügyfelünkkel egy rövid egyeztetést követően, a pontos pénzügyi igényt megértve az adott cégnek legmegfelelőbb megoldást javasolják. Ez a tanácsadás természetesen díjmentes.


További információk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik