Üzleti tippek

Van, ahol dübörög a gazdaság

Bakuban hetek helyett napokban mérhető a fejlődés, amelyből akár a magyar vállalkozások is kivehetik a részüket.

Az azeri-magyar gazdasági kapcsolatok további élénkülésére számít a bakui magyar nagykövet. Csutora Zsolt elmondta: a bakui kereskedőház tavaly decemberi megnyitása érezhetően megnövelte a vegyesvállalatok és a konkrét üzletkötések számát.

A magyarok többi között mezőgazdasági és informatikai vonalon eredményesek. De a turizmus és a vízgazdálkodás is sikerágazatnak számít. Ez utóbbi téren például magyar tapasztalatra hagyatkozik az azeri állami vízügyi vállalat.

A nagykövet arról is beszámolt, hogy várhatóan jövő év elején már külgazdasági attasé is segíti a magyar cégek partnerkeresését. A kölcsönös érdeklődést és a turisztikai lehetőségeket pedig jól mutatja, hogy „a júniusban indított heti két közvetlen járat hihetetlen telítettséggel dolgozik” Baku és Budapest között.

A nagykövettel készült interjút itt hallgathatja meg.


Az óváros és a Fairmont Hotel (Fotó: Márk László)

Érdekességek

A Fairmont Hotel tornyait éjjelre óriási lobogó tűzként világítják ki. (A videón ez 1’10-től látható.)

Bakuban építőipari és fejlesztési boom tapasztalható, amelyhez a forrást az olaj- és földgázpénzek adják.

A külvárosban és a főváros környékén utazva hatalmas olajmezőket, (még néhol a kertekben is) szorgosan dolgozó olajkutakat és kilométereken át kígyózó földgázvezetékeket láthatunk.

Állhatatosság és orosz nyelv – ezek is elengedhetetlenek a sikeres üzletkötéshez a Kaszpi-tengertől nyugatra.

Eurovízió után, olimpia előtt: 2015-ben Azerbajdzsán rendezi meg az I. Európai Játékok sporteseményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik