Üzleti tippek

Uniós pénzbe kapaszkodnak a cégek

A mezőgazdasági vállalkozások tartják a legreálisabbnak, hogy EU-s forrásokhoz jussanak.

Pozitív elmozdulás figyelhető meg az uniós pályázati lehetőségek megítélésénél a hazai kkv-k körében. Ez annak köszönhető, hogy egyre több vállalkozás talál olyan pályázati kiírást, amely érdekelheti a céget. Továbbra is a középvállalkozások látnak nagyobb esélyt a pályázati források elnyerésére – derül ki a K&H-nak a kkv-k bizalmi indexére vonatkozó kutatásából.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves felmérés azt mutatja, hogy az előző negyedévhez képest optimistábbak a kkv-k. A bizalmi indexet meghatározó tíz tényező közül az EU-részindex esetében látható a legjelentősebb növekedés, a mutató jelenleg 52 ponton áll. Emellett növekedett az egy vállalkozásra jutó benyújtott pályázatok aránya is. A megkérdezett cégek átlagosan 3,5 pályázatot adtak be.

„Az NFÜ az év első felében meghirdeti a 2007–2013-as uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásaira szóló pályázatokat. Ez nagyjából 170 milliárd forintnyi keretösszeget jelent. Az elnyerhető források növekedésével tovább emelkedhet a benyújtott pályázatok száma, és bővülhet a részt vevő cégek aránya is” – mondta Németh László, a K&H kkv-marketing főosztály vezetője.

Az ágazati szektorok között azonban jelentős eltérések vannak. Továbbra is az agrárcégek tartják a legreálisabbnak, hogy uniós támogatáshoz jussanak (62 százalék), de jelentős hangulatjavulás figyelhető meg a szolgáltató cégeknél is. Ez utóbbiak esetében mintegy 11 százalékponttal, 49 százalékra nőtt a pályázatok kapcsán derűlátók aránya. A kereskedelmi cégeknél viszont romlást mértek. Jelenleg 38 százalékuk tartja reálisnak, hogy EU-támogatás nyerjen. „Habár a mezőgazdasági vállalkozások nagy része nehéznek ítéli a pályázatok elérhetőségét, de mégis közülük nyújtottak be a legtöbben háromszor vagy ennél is több alkalommal uniós pályázatot. Ebből adódóan a legtöbb nyertes pályázat is az agrárszektorból kerül ki” – tette hozzá a szakértő.

A K&H kkv-kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság megkérdezésével történik. A felmérés a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tíz gazdasági tényezőt vizsgálja, úgymint a vevői és szállítói kapcsolatok, a munkaerő, a vállalati pénzügyek, a bankok, a gazdaságpolitika, a közterhek, az EU, a versenyhelyzet és a vállalati hitelkamatok. A legutóbbi felmérés 2012. november 30. és december 12. között történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik