Üzleti tippek

Továbbra is siralmas az építőipar helyzete

Lakásépítések és nagyberuházások nélkül marad a lejtmenet. A visszaesés 2006 óta tart.

Az ágazat termelése tavaly decemberben 3,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az év egészében 5,9 százalékkal csökkent. Tavaly az épületek építése 7,6, az egyéb építményeké 4 százalékkal esett vissza, ugyanakkor az építőipari vállalkozások 14,7 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2011-ben – közölte a KSH.

Az épületek építésének visszaesését továbbra is a lakásépítések csökkenése és a nagyberuházások hiánya okozta. Az egyéb építmények építése kisebb mértékben csökkent, mivel a közműépítések 8,5 százalékos mérséklődését az út- és vasútépítő vállalkozások termelésének emelkedése nagyrészt ellensúlyozta.

Decemberben a munkanaptényezővel kiigazított adat 3,1 százalékos csökkenést, míg a szezonálisan kiigazított index 3,4 százalékos emelkedést mutatott éves bázison.

A két főcsoport termelése ellentétesen alakult decemberben. Az épületek építése 0,2 százalékkal magasabb volt az előző évi alacsony bázisnál, az egyéb építményeké – utak, vasutak, vezetékek – viszont 6,5 százalékkal csökkent. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 7,1, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal meghaladta az előző havit.

Az épületek építése – ami az épületépítési projekt szervezését és a szerkezetépítést tartalmazza – 12,7 százalékkal esett vissza. Az egyéb építmények építése 15,8 százalékkal csökkent, amiben az előző évi, közműépítésekből eredő magas bázisnak is szerepe volt. Ugyanakkor az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 9,8 százalékkal emelkedett éves szinten.

Tavaly decemberben az új szerződések volumene 6 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,4 százalékkal csökkent, az egyéb építmények esetében viszont 15,5 százalékos emelkedést mértek.

Az ágazatban dolgozó vállalkozások december végi szerződésállományának nagysága 25,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 21,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 53 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az építőipar termelői árai a tavalyi utolsó negyedévben éves szinten 1,6 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,4, az egyéb építmények esetében 2, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 2,1 százalékkal nőttek az árak. Az előző negyedévinél az építőipari árak 0,3 százalékkal voltak magasabbak. Az év egészében az ágazat termelői árai átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek 2011-hez képest.

Az építőipar termelése 2011-ben 7,8 százalékkal esett vissza, 2011 decemberében az ágazat teljesítménye (korrekciók nélkül és munkanaptényezővel kiigazítva is) 0,8 százalékkal maradt el a 2010 decemberitől, szezonálisan kiigazítva pedig 4,1 százalékkal csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik