Üzleti tippek

Megmentik az eurót – szárnyalnak a piacok

Az Európai Központi Bank mindent megtesz, hogy megóvja az összeomlástól az euróövezetet – ezt mondta egy londoni befektetési konferencián Mario Draghi, az EKB elnöke.

„Felhatalmazásunkon belül az EKB bármit kész megtenni az euró megvédésére. És higgyék el nekem, ez elég lesz” – hangsúlyozta Draghi. Elemzők szerint ez utalás arra, hogy az Európai Központi Bank kész beavatkozni az államadósság-piacon a hozamok leszorítása érdekében. Korábbi intervenciókat is hasonló megfogalmazásban jeleztek előre.

Az EKB-elnök szavaira esni kezdett a spanyol és az olasz állampapírok hozama a másodlagos piacon, és az euró és a forint is látványosan erősödött.

Soós Róbert, az XTB Magyarország brókercég vezető elemzője mindehhez hozzátette, hogy a befektetőknek már tegnap is jól zárult a napjuk. Ewald Nowotny, az EKB kormányzótanácsának tagja, az osztrák központi bank elnöke ugyanis a Bloombergnek azt mondta: szólnak érvek amellett, hogy az ESM stabilitási mechanizmus banki státuszt kapjon.

Az XTB szakértője szerint ez most még csak egy ötlet, amelyet kizárólag hosszú távon lehet megvalósítani, de az eddigi reakciók szerint a piacnak tetszik a felvetés. A mentőalapnak a banki státusszal nagyobb tőkeereje lehetne, és a vállalati szektorból is szerezhetne forrásokat. A mostani felpattanás után viszont törvényszerűen jöhet majd a piaci kijózanodás – tette hozzá az elemző.

Az amerikai makroadatok tartják még lázban jelenleg a befektetőket, amelyek azért kiemelten fontosak, mert a jövő héten tartja kamatdöntő ülését a Fed. A nagy kérdés továbbra is az, hogy vajon újra megnyitják-e a pénzcsapokat. A mai, eddig közzétett adatok pozitív meglepéssel szolgáltak. A szakértők által a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten, és a tartós iparcikkek júniusi rendelésállománya is a várakozások felett bővült.

Kíváncsi a további részletekre? Nézze meg a rövid összefoglalót!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik