Üzleti tippek

Windows Intune: a rendszergazda végre kreatív [X]

Amióta bevezettük az Intune-t, a rendszergazdánk egyszerűen kivirult: ötletei vannak, most éppen a céges mobil oldalt bütyköli és építő javaslatai vannak a cég IT-környezetének olcsó hatékonyságnövelésének érdekében.

Hogy őszinték legyünk, pár hónapja még nem gondoltuk volna, hogy eljön ez a nap is. A cégben az Intune szolgáltatás bevezetésének az egyik legnagyobb ellenzője maga a rendszergazda volt: ő ragaszkodott a már jól bevált „kimegyek és megcsinálom” módszeréhez, nem akarta, hogy távolról lásson ő is – és én is, mint cégvezető – valamennyi gépet, az azon futó szoftvereket, tevékenységeket, és amúgy is: új szoftvert megtanulni már nem volt kedve.

Aztán az egyik nap – mint aki mindezeket nem látja – örömittasan közöltem a munkatársakkal az Intune, mint messiás eljövetelét, melyre vonatkozóan egy hetet adtam a rendszergazdának arra, hogy bekösse az összes – mindösszesen tizenegy – gépet a saját kis Intune-jába és prezentálja nekem a szoftver és hardver állapotokat. Mind az eredményt, mind a hozzáállást tekintve fel voltam készülve a legrosszabbra.

Aztán jött a meglepetés. Másnap (!) jött István, hogy elkészült. Azt hittem, csak viccel, de nem: szakítottunk rá 40 percet és meglepően lelkesen mutogatta meg nekem azt, hogy melyik gépbe mi kell szerinte milyen szoftvereket használnak a kollegák (köztük természetesen olyanokat is, amiket például nem nélkülözhetetlenek a napi munka során), és azt láttam rajta, amit már körülbelül 3 éve nem: lelkes volt és építő kritikákat és javaslatokat fogalmazott meg.

A szükséges szárnyvagdosásokat megejtve – merthogy azért csak nem akarunk egy NASA-szintű hardverparkot – meg is léptünk több hardver fejlesztést és szoftver beszerzést, mely óta István munkaköre is egészen átalakult: új dolgokat kezdett megtanulni, fejleszti a cég mobilos oldalát, és most épp a felhőbe akarja költöztetni az emaileket és a fájlokat. Na ehhez még lesz egy-két szavam azt hiszem…


Ajánlott videó

Olvasói sztorik