Üzleti tippek

Behajtók viszik az Electro World áruját

A bajba került elektronikai hiper állítólag régóta nem fizetett a Fehérvári úti Allée bevásárló központban lévő üzlete után bérleti díjat.

Elfoglalták az Electro Worldöt és pakolják az árut. 180 millió forinttal tartozik az Electro World, méghozzá magának az Allée-nak, ezt próbálják meg most behajtani – írja a privatkopo.hu, de egyelőre semmilyen más forrás sem erősítette meg ezt az értesülést. A pláza sajtósa az Index.hu kérdésére kifezetetten tagadta, hogy az ő üzemeltetőjüknek tartozna az Electro World.

Ami biztos, hogy pénteken sok, fekete ruhát – pólót vagy öltönyt és piros nyakkendőt viselő – behajtó jelent meg a boltban, majd elkezdték felmérni és elszállításhoz összecsomagolni az árukészletet. Az eddigi biztonsági szolgálat egyik munkatársa elmondta, hogy reggel kinyitottak, majd ketten voltak a boltban, amikor az “ezer” fekete ruhás megérkezett. Ők úgy értelmezték a történteket, hogy a régi biztonsági szolgálat átadja a boltot az újnak.

Az Electro World az utóbbi időben kifejezetten drámai helyzetbe került, bár a hazai piacon való megjelenésük óta amúgy is minden évben veszteséget termelt a cég. Emiatt az első tulajdonos, a brit Dixons Group 2008 őszén a bezárásról szóló híreket követően megvált a hálózattól, akkori másfélmilliárdos adósságállományával együtt. Az új tulajdonos a ciprusi bejegyzésű EW Electro Retail Ltd. lett, ami a romániai bejegyzésű TechnomarketDomo Holding érdekeltségébe tartozik. Azóta a tulajdonosi kör tovább bővült az NTP Elektroweb Kereskedelmi Kft.-vel – írja az Index a cég háteréről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik