Üzleti tippek

Bedőlt az állami kutatóintézet

Pályázaton értékesítené a március óta felszámolás alatt álló, állami tulajdonú, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz (MNV) tartozó VEIKI Villamosenergiaipari Kutató Intézet Zrt. vagyonát a felszámoló Pre-Active Kft. - írja a pénteki Napi Gazdaság a Cégközlöny alapján.

A hirdetés tartalmaz egy 443 négyzetméteres gellérthegyi ingatlant (389,2 millió forintos nettó irányáron), illetve egy több mint 1400 négyzetméteres, Budapest VII. kerületi épületet (226,1 milliós irányárral). Emellett kalapács alá kerül a VEIKI három cégben álló tulajdoni hányada, amit összesen mintegy hárommillió forintért kínálnak.

A VEIKI 2003 júniusában fővállalkozói szerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt.-hez tartozó EMA-Power Kft.-vel (2007 óta ISD Power Kft.) a Dunaújvárosi Fűtőerőmű kazánrendszerének átalakítására. A szerződés szerinti teljesítéssel kapcsolatos véleménykülönbség azonban perhez vezetett.

Az elsőfokú határozat 2008 novemberében elutasította a VEIKI keresetét, és hasonló állásponton volt a másodfokú ítélet is, a VEIKI-t 733 millió forint tőke és annak késedelmi kamatai, illetve a kamat- és perköltségek megfizetésére kötelezték. A zrt. 2009 októberében csődvédelmet kért, a Legfelsőbb Bíróság a társaság felülvizsgálati kérelmére még abban a hónapban felfüggesztette a jogerős ítélet végrehajtását, így a csődkérelmet is visszavonták.

Az LB döntése azonban hatályban tartotta a jogerős ítéletet, a VEIKI kötelezettségei ekkorra elérték az 1,1 milliárd forintot. A felszámolást az EMA-Power kezdeményezte, a sikertelen egyezségi tárgyalások után. A vagyonkezelő úgy véli, “racionális magatartást követve veszteségminimalizálásra törekedett az ügyben”, a VEIKI vagyona erejéig áll helyt kötelezettségeiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik