Üzleti tippek

Aláírt a Mol Romániában

A Mol aláírta a koncessziós szerződéseket a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökséggel (ANRM) három kutatási blokkra - jelentette be az olajipari cég a BÉT honlapján kedden.

A Mol tavaly júliusban jelentette be, hogy partnerével, az Expert Petroleummal (EP) sikeresen pályázott a 10. romániai kutatási pályázaton, amelyen megnyerte az EX-1 (Voivozi), az EX-5 (Adea) és az EX-6 (Curtici) blokkokat. A projektek operátora 70 százalékos részesedéssel a Mol, a fennmaradó 30 százalékot az EP birtokolja.

A blokkok, amelyek összterülete 3.434 négyzetkilométer, a Pannon-medencében, a magyar határ mellett helyezkednek el. A kutatási periódus két hároméves időszakra oszlik, amelyből a második fázis opcionális. A kezdeti munkaprogram 2D és 3D szeizmikus méréseket foglal magában, amelyet fúrási program követ. Az ígéretes olaj- és gázpotenciál mellett egyes blokkokban lehetőség van nem hagyományos (unconventional) kutatásra is – ismerteti a közlemény.

A szerződések életbe lépéséhez a román állam jóváhagyása szükséges.

A közlemény idézi Áldott Zoltánt, a kutatás-termelés divízió ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: nagy örömükre szolgál, hogy nemzetközi kutatás-termelési portfoliójukat Romániában bővíthetik, ahol már jelentős downstream (kiskereskedelmi) pozíciójuk van.

Ferencz I. Szabolcs, a Mol Romania ügyvezető igazgatója hozzátette: a Mol-csoportnak hosszú távú beruházási tervei vannak Romániában. A romániai upstream (kutatási és termelési) projektek felvétele, illetve a töltőállomás-hálózatuk és logisztikai létesítményeik fejlesztése tökéletesen kiegészítik egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik