Üzleti tippek

17 milliárdot kap az Opel és az Audi

admin
admin

2011. 04. 06. 15:46

Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Az Audi 900 millió eurós beruházást, míg az Opel 450 milliós fejlesztést hajt végre a következő években. Matolcsy György hozzátette: az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként 6 millió forint támogatást jelent. A beruházás 3 év alatt térül meg. Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki és 5 év alatt térül meg.

A két óriásberuházás 2 634 munkahelyet hoz létre közvetlenül, közvetve a beszállításokkal együtt pedig 17 500 munkahely jön létre Magyarországon. A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg Matolcsy György azt mondta: „mert jól tárgyaltunk”.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy e két beruházás a Mercedes kecskeméti beruházásával együtt „két százalék GDP-többletet eredményez”; a termelés beindulásával a járműipar a teljes magyar export 16-18 százalékát adja. A kormány döntésével hosszú és sikeres tárgyalássorozat végére került pont, a kabinet döntése azt jelenti, hogy a két beruházás támogatásával a magyar munkavállalókat támogatja – fogalmazott a miniszter.

A kormány továbbra is tartja azt az irányvonalat, hogy nagyságrendileg több beruházási támogatást kell adni a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak – tette hozzá azzal, hogy idén az összes kormányzati támogatási forrás 75 százalékát kapták a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások, 25 százalékát pedig a külföldi tulajdonosi részvétellel működő társaságok. Matolcsy György felhívta a figyelmet, hogy mind a két beruházás esetében legalább 12-15 éves működésre számítanak. Kijelentette: a beruházások az állam és az ország szempontjából többszörösen megtérülnek.

A miniszter megállapította, Magyarország a térségi autóipari versenyben előrelép és a lengyelországi termelési szintet “hozza be” e két beruházással. Magyarország számára jelképes a járműipar, azon belül a motorgyártás, mert „a térség motorja, a közép-európai térség legjobb üzleti környezetét kínáló országa szeretnénk lenni” – emelte ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.