Üzleti tippek

Senkinek sem kellett a volt Egervin

admin
admin

2011. 03. 21. 13:15

Második alkalommal is sikertelenül zárult az értékesítési pályázat az egri borászat egykori zászlóshajója, az Integrált Borgazdasági Zrt., vagyis a volt Egervin vagyonának értékesítésére - közölte Szűcs Zoltán, a felszámoló cég regionális igazgatója.

A felszámoló Ratis Kft. által kiírt tenderben nettó egymilliárd forintos kikiáltási ár szerepelt. Ugyan több érdeklődő is akadt, ám egyikük sem kínált felszámoló által meghatározott érték feletti árat – közölte Szűcs Zoltán. A 2009 áprilisa óta felszámolás alatt álló cég, a követelések szerint 2,2 milliárd forinttal tartozik a hitelezőknek – tette hozzá.

Szűcs Zoltán elmondta: ugyan a társaság teljes vagyonát, vagyis az egri borászati üzemet, a pincerendszert, illetve a 26 ezer palackos borkészletet, együttesen csak második alkalommal hirdették meg, ám az egyes vagyonelemeket külön-külön már korábban 3 alkalommal próbálták értékesíteni. Mindeddig sikertelenül.

Ebben a helyzetben továbbra is az a céljuk, hogy még a szüret, vagyis a szőlőfelvásárlási szezon beindulása előtt új tulajdonosa legyen az üzemnek. Ezért hamarosan új pályázatot írnak ki. A borászati üzemben jelenleg nem folyik termelő tevékenység. Ugyanakkor a karbantartási munkálatokat végrehajtják. Vagyis sikeres értékesítés esetén rövid idő alatt üzembe állítható a termelő kapacitás – mondta Szűcs Zoltán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.