Üzleti tippek

Simicska plakátháborúja?

Simicska Lajos érdekeltsége, a Mahir Zrt. meg akarta venni az ESMA Csoport közterületi reklámcéget, de a két fél nem tudott megállapodni az árban. Most egy törvénymódosítás miatt megszűnhet az ESMA – írja legfrissebb számában a Figyelő.

Bleuer István még 1989-ben vágott bele a villanyoszlopokra szerelt reklámtáblák értékesítésébe, ám az idén akár be is zárhatja kapuit a cég. A vállalatot 2009 végén részben vagy egészben meg szerette volna vásárolni a Mahir-csoport, amelynek meghatározó cégét (Mahir Magyar Hirdető Zrt.) jelenleg is Simicska Lajos vezérigazgató irányítja. Bleuer és a vevő azonban nem tudtak megállapodni a cégértékben, így a tárgyalások befulladtak.

Ezt követően tavaly decemberben megjelent a Magyar Közlönyben az „egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról” szóló néhány bekezdés, amelyek kimondják, hogy a jövőben „tilos elhelyezni” reklámtáblát többek között közvilágítási és telefonoszlopokon. Az új szabály szinte kizárólag az ESMA-t érinti, az ország legnagyobb részében ugyanis ez a cég birtokolja az ilyen reklámtáblákat.

A rendelet pár szóban töröl egy többmilliárdos reklámpiaci szegmenst azzal az indokkal, hogy így növekszik majd a közlekedés biztonsága. A reklámok jelentős része ráadásul irányító tábla, jelzik, hogy egy-egy áruház, bolt merre és milyen messze van, hol kell lekanyarodni az eléréséhez. Ilyenformán inkább hozzájárulnak a közlekedés biztonságához, minthogy veszélyeztetnék azt. Nem véletlen, hogy a közterületi reklámpiacon hamar el is terjedt, hogy a sikertelen felvásárlási kísérlet nem független az ESMA-ra nézve végzetes törvénymódosítástól, különösen, hogy Simicska Lajost az ország egyik legbefolyásosabb üzletembereként tartják számon. Bleuer István maga azonban nem lát ilyen kapcsolatot. „Minden oldalról azt hallom, hogy nincs összefüggés a két eset között”– nyilatkozta a Figyelőnek a vezérigazgató.

Az ESMA elleni „törvényhozási támadás” érdekességét fokozza, hogy a politikától egyáltalán nem mentes közterületi reklámpiacon Bleuer cégét MSZP-közeliként tartották számon. Ennek voltak nyilvánosan megfogható jelei is, mert az ESMA 2002-től másfél éven át a baloldali Népszava tulajdonosa is volt. A vezérigazgató a Figyelőnek meglepő nyíltsággal nyilatkozott politikai kapcsolatairól, köztük Puch Lászlóhoz fűződő viszonyáról is, akire Gyurcsány Ferenc egyszer, mint az MSZP informális pénztárnokára utalt. De ugyanígy kártya- és teniszpartnerem Stumpf István vagy Mádi László is” – közölte Bleuer István, jelezve, hogy a jobboldalról is vannak társasági kapcsolatai. Elmondása szerint „maga Puch László is kifejezte, hogy az ESMA nem baloldali cég”, így aztán az sem meglepő, ha „a baloldaltól a büdös életben soha semmit nem kapott”. Ezzel szemben a „Margit hídon voltak madarak, szegfűk, narancsok és Antall József-arckép is”, tette hozzá, jelezve, hogy a politikai kampányok során fontosnak számító Margit hídi villanyoszlopokon már szinte minden párt hirdetése lengett az elmúlt években.

Az ESMA sorsa még nem dőlt el. A tavaly decemberi törvény végrehajtási rendelete még nem jelent meg, márpedig ebben még van mozgástere a kormánynak. Bleuer István például úgy érvel, hogy a „tilos elhelyezni” kifejezés nem jelenti azt, hogy a meglévő táblák ne lennének használhatóak, csupán újakat nem lehet telepíteni. A Mahirral mindenesetre jelenleg szünetelnek a tárgyalások.

(További részleteket a témáról a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában olvashat.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik