Üzleti tippek

Jogellenes elbocsátás egy hipermarketben

Jogellenesen bocsátott el tavaly nyáron két szakszervezeti tisztségviselőt a Tesco - ismerteti a Magyar Nemzet.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke esetében a pesti, Ivony László alelnök esetében pedig az egri munkaügyi bíróság állapította meg első fokon, hogy a multinacionális vállalat rendkívüli felmondásra vonatkozó indoklása nem állja meg a helyét.

Az áruházlánc állítása szerint azért menesztették az érdekvédőket, mert arra próbáltak meg rávenni egy súlyos balesetet szenvedett munkavállalót, hogy a balesete körülményével kapcsolatban nyilatkozzon úgy, hogy a munkáltatóval szemben minél nagyobb haszonra tehessen szert.

A Tesco szerint az érdekvédők ezzel megszegték a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeit, és ilyenkor nem érvényesek a szakszervezeti vezetőket érintő jogszabályok – derül ki a cikkből. A kirúgott szakszervezetisek már ekkor hangsúlyozták: ők semmi mást nem tettek, mint hogy balesetet szenvedett kollégájukat tájékoztatták kártérítés-követelési lehetőségéről, s arról, hogy milyen jogi lépéseket tehet az ügyben. A KDFSZ szerint a Tesco lépésének oka semmi más nem volt, mint hogy ellehetetlenítse őket – ismerteti a napilap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik