Üzleti tippek

Telekadót vezetnek be Pécelen

Csaknem 3 milliárdos adósságállománya miatt kénytelen a péceli önkormányzat a helyi adók körének kiterjesztésére, így a telekadó bevezetésére - közölte a város polgármestere.

Szőllősi Ferenc (független) hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy “brutális” mértékű telekadóval sújtanák a tulajdonosokat. Egy panaszos levél kapcsán közölte: a város új vezetése – sok más önkormányzathoz hasonlóan – kénytelen volt olyan intézkedéseket hozni, amelyek nem mindenki számára népszerűek, elsősorban a csaknem 3 milliárd forintra duzzadt adósságállomány miatt.

Mint mondta, tény, hogy a vonatkozó szabályok szerint már tavaly decemberben el kellett fogadniuk a helyi adórendeletet, ám az új adónem csak keveseket érint, s a részleteket – így a mentesség és a kedvezmények szabályait is – a második ütemben, a következő képviselő-testületi ülésen dolgozzák ki.

Ez azt jelenti, hogy a maximális, négyzetméterenként 280 forintos telekadó összegén csökkenthetnek, s a mentességek, kedvezmények révén szűkítik majd az adózók körét is – tette hozzá Szőllősi Ferenc.

A polgármester úgy fogalmazott: a kényszerűségből kivetett, a beépítetlen telkekre vonatkozó adó nagyrészt a belterületbe vonásokkal jogalap nélkül vagyont szerzőket érinti (a levélben jelzett 500 tulajdonosnál sokkal kevesebbet, akik közül több mint százan nem is helyi lakosok).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik