Üzleti tippek

Bojkott a levélíró multik ellen

Bojkottra szólít föl egy javarészt értelmiségiekből álló csoport azon 13 nagyvállalat ellen, amelyek az Európai Unió brüsszeli központjához fordultak azzal, hogy diszkriminatívnak tartják a különadó megfizetését.

A pénteki keltezésű bojkottfelhívást Dabasi Tamás civil jogvédő, a petíció egyik aláírója juttatta el a távirati irodához. A levélben felsorolt 34 kezdeményező között több ismert közéleti szereplő neve is megtalálható, közöttük Bogár László és Csath Magdolna közgazdász, Gazsó Ferenc egyetemi tanár.

“Teljes mértékben támogatjuk az Orbán-kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek ,különadót, és ragaszkodunk a ,különadó, maradéktalan behajtásához” – olvasható a felhívásban. Ezek a multinacionális energetikai-, szolgáltató- és biztosító cégek éveken keresztül privilegizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot vittek ki hazánkból, amely után nem, vagy csak csökkentett mértékben fizettek adót – érvelnek a petíció aláírói.

A kezdeményezők arra ösztönzik a csatlakozni szándékozókat, hogy amennyiben lehetőségük van rá, bojkottálják a tizenhárom – osztrák, német, holland és francia – céget, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi üzleti partnereik sorából, vagy csökkentsék minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne vásároljanak tőlük, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk pénzüket.

A 13 cég neve: Baumax, Spar, Rewe Csoport, Deutsche Telekom AG; Allianz Csoport, Aegon Group, Axa Biztosító, Ing Bank., OMV, E-ON AG, RWE AG, EnBW Energie, Cez Csoport.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik