Üzleti tippek

A Gazprom bukását jósolják

admin
admin

2011. 01. 07. 19:15

Amerikai diplomaták szerint a Gazprom bukásra van ítélve, mert nem hatékony, és mélyen áthatotta a korrupció - az erről szóló diplomáciai jelentéseket a Wikileaks és a Der Spiegel című német hetilap publikálta.

John Beyerle, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete a 2009. június 10-én és július 10-én kelt táviratban az orosz óriáskonszernt “a szovjet gázipari minisztérium örökségének” nevezte, s megállapította, hogy a cég tévesen számított az energiahordozók európai exportjából származó jövedelem folyamatos növekedésére. “A Gazprom nem saját gazdasági, hanem politikai gazdái érdekében cselekszik” – jelentette a nagykövet. Úgy vélte, hogy az európai szállítások 2008-ban érték el a csúcsot, és azt a teljesítményt a Gazprom belátható időn belül aligha tudja megismételni.

A BBC brit műsorszóró orosz honlapja szerint a diplomata Gazprom jövőjét illető következtetései nem mondanak ellent a független elemzők vélekedésének, és prognózisait lényegében alátámasztják az azóta történtek, például az, hogy Oroszország 2009-ben elvesztette első helyét a világ legnagyobb gázkitermelői között.

“A Gazprom az, amit el lehet várni egy állami monopóliumtól, amely hatalmas vagyonon ül: nem hatékony, a politikai célszerűség vezérli, és korrupt” – írta a diplomata. “Amennyiben olyan magatartást tanúsítana, mint egy versenyképes globális társaság, alighanem hamarabb megtalálná a további növekedéshez vezető utat. A Gazprom azonban nem versenyképes globális társaság, noha hatalmas gáztartalékokkal rendelkezik a világban. A Gazprom a régi szovjet gázipari minisztérium hagyatéka, és a mai napig gyakorlatilag ugyanúgy működik” – írta a nagykövet, s végül megállapította: “A Gazprom és az orosz vezetés szerencsétlenségére a 2008-ban elkönyvelt hatalmas bevétel és tiszta nyereség egyhamar nem ismétlődik meg”.

Az amerikai diplomaták egyes forrásokból úgy értesültek, hogy sem a Gazprom, sem az orosz vezetés nem tudja, mi a teendő, de a nyilatkozók nevét a Wikileaks honlapon közölt anyagokban befeketítették.

Az egyik táviratban a nagykövet – híresztelésnek nevezve – közölt egy információt arról, hogy az orosz vezetésben két álláspont van a Gazprom jövőjét illetően: egyesek szükségesnek tartják a konszern fenntartását, mások feldarabolását javasolják, de legalábbis azt, hogy vegyék el tőle a vezetékhálózatot.

A nagykövet forrásai szerint kizárt, hogy a Gazprom exportmonopóliuma megszűnjön, a konszern elveszítse kivételezett helyzetét Oroszországban, vagy hogy az állam letegyen ellenőrzéséről. “A Gazprom hatalmas korporációként és a költségvetési eszközök hatalmas forrásaként valószínűleg meg tudja őrizni a munkahelyeket, de hozzájárulása az orosz gazdasághoz csökkenni fog. A Gazprom még mindig el tudja zárni a gázcsapot Ukrajnának, vagy más európai országnak, de minden egyes ilyen fenyegetés tovább rongálja a bizalmat a konszern, mint az energiahordozók megbízható szállítója iránt, és aláhúzza a tényt, hogy a Gazprom politikailag Moszkva alárendeltje” – írta a nagykövet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

The Cranberries May 9th, 2012 Sound Academy Toronto, Ontario (Photo by Michael Hurcomb/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.