Üzleti tippek

Könnyebben nyílik a bukszánk?

A kereskedők arra számítanak, hogy többet költünk idén karácsonykor, mint tavaly. Annak ellenére is, hogy sokkal tudatosabban és takarékosabban vásárolunk, mint a válságot megelőző években. Azt is valószínűsítik, hogy hitelből még nemigen kerül ajándék a fa alá. A jövő évre is bizakodóak, pár százalékos forgalomnövekedést valószínűsítenek.

2007-ben 888 milliárd, 2008-ban 855 milliárd, 2009-ben 805 milliárd forint. Nem találós kérdés, ennyi volt a teljes kereskedelmi forgalom decemberben. Vagyis 3 év alatt folyó áron több mint 10 százalékkal csökkent az összesített utolsó havi kereskedelmi értékesítés. A 3 éves visszaesés az idén a harmadik negyedévben már megállt, sőt a KSH adatai szerint a kereskedelmi forgalom kismértékű növekedést mutatott.

Ez pedig azért biztató, mert ha sok-sok évre visszamenőleg nézzük, a harmadik negyedév forgalma mindig előre vetíti a decembert is. Ha az jó volt, akkor a decemberi forgalom megugrik – vázolta a kilátásokat az fn.hu kérésére Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Jobb szezon lehet

Az áruházláncok is bizakodóak. Az Auchan úgy érzékeli, egy kicsit megélénkült a vásárlási kedv, s ez már látszott a Mikulás-szezonon is. A Tesco közleménye szerint a bronzvasárnapjuk 20 százalékkal sikerült jobban, mint a tavalyi.

Az Auchanban a december 23-24-én lecsengő karácsonyi ajándékvásárlás eddig eltelt napjaiból is úgy érzékelik, mintha egy kicsit bátrabban vásárolnánk az elmúlt évek spórolása után. Lesz még egy nagy lendület 15-16-a után, amikor a karácsonyi menühöz valót vásárolják meg az emberek. Ide tartozik a halvásárlás is, ami többnyire a karácsonyt megelőző 2-3 napra korlátozódik.

Még visszafogottan fizetünk

Élénkülés van, de a 3 évvel ezelőtti nagybeszerzés-jellegű karácsonyi bevásárlás valószínűleg még nem fog visszajönni – ecsetelte a helyzetet Gillemot Katalin, az Auchan sajtósa. Ugyanis még ha felszabadultabb is a vásárlás, mint az utóbbi válságos években, azért minden egyes tételt alaposan megfontolnak a vevők.

Vannak vásárlók, akik 2-3 áruházlánc prospektusával a kezükben térnek be, és mindenhol csak azt veszik meg, ami ott éppen a legkedvezőbb áron van azok közül a termékek közül, amire szükségük van – jellemezte a hozzáállásunkat a költéshez. Az impulzív, „bemegyünk, és majd veszünk valamit” típusú vásárlások pedig jelentősen visszaszorultak, amit például abból is látni, hogy az egy-egy termékhez tartozó kiegészítők már nem olyan kelendőek, mint korábban – tette hozzá.

Csak addig nyújtózunk?

A hitelfelvételi kedv érthető módon nagyon visszaesett, feltehetőleg amiatt is, mert még a korábban felvett hiteleiket törlesztik a vásárlók, ezért ha nem feltétlenül muszáj, nem terhelik még egy új kölcsönnel a családi költségvetést. Már csak a 0 thm-es (nulla költséggel járó) hitel a vonzó valamennyire a vásárlók számára – tájékoztatott Gillemot Katalin.

A válság óta egyébként az Auchan is tapasztalja, hogy többen főznek (több alapanyagot vásárolnak), a megfizethető árú termékeket keresik. A minőségi termékekből az akciósat választják, mert itt is számít, hogy mennyit spórolnak. A nagyobb tételű vásárlások sem jellemzőek már: nem vesznek többet csak azért valamiből, mert olcsóbb. Csak éppen annyit, amennyit elfogyasztanak. Mivel sok a kis család, 1-2 fős háztartások, megnőtt a kereslet a kis kiszerelések iránt (pl. 1-2 szelet torta, 5-10 dkg-os sajt, stb.) – tudtuk meg a sajtóstól.

A válságadó nem érinti a karácsonyt

Gillemot Katalin szerint a kereskedelemben évek óta igen éles az árharc, így senki nem engedheti meg magának, hogy magasabb árakon dolgozzon, mint korábban, különösen nem a válságot követő időszakban. A vásárlói szokások változása (minden forint számít) sem teszi lehetővé az árak emelését – reagált arra a kérdésünkre, hogy a válságadót vajon megérzik-e majd a fogyasztók.

Sem a karácsonyi árukínálatot, sem a karácsonyi árakat nem befolyásolja a válságadó – jelentette ki az fn.hu kérdésére Vámos György. A cégek megrágták a ceruzájukat, és máshonnan gazdálkodják ki a fedezetet, nem az árak emeléséből. Beruházásokat kell átütemezniük, belső költséggazdálkodást kell átalakítaniuk. A lényeg, hogy karácsonykor és utána is ugyanúgy lehet vásárolni, mintha nem lenne válságadó – nyomatékosította.

Ünneprontók nem akartunk lenni, így azt nem forszíroztuk most különösebben, hogy vajon a beszállítók is ugyanilyen nyugodtak lehetnek-e abban, hogy a válságadóból nem hárul rájuk.

Néhány százalék plusz lehet

Vámos György arra számít, hogy az elmúlt évi decemberihez képest néhány százalékos növekedés lesz idén. Bizakodásra ad okot, hogy a gazdaság néhány területén (és itt nem az építőiparra gondolok, hanem inkább az exportra – jegyezte meg) már volt egy kis élénkülés, valamint hogy tavalyhoz képest enyhén növekedtek a reálkeresetek is. Másrészt akinek jövőre több lesz a borítékában (és itt főleg a jobban kereső családosokra gondolt), az már idén decemberben is bátrabban költekezik. Esetleg hitelt is felvesz vagy a tartalékából költ, mert tudja, lesz miből törleszteni, visszapótolni – vélte.

Az Auchan szintén a gazdasági mutatók javulására és a családosok szja-kedvezményére gondolva optimista. Bár utóbbiról még nem tudni, hogy végül a fogyasztásban fog-e lecsapódni vagy a megtakarításokban – fogalmazott óvatosan Gillemot Katalin.

Van hova visszakapaszkodni

Vámos György abból indult ki, hogy a kormány összességében 2,5 százalékos lakossági fogyasztásnövekedéssel számol jövőre. Ennek nagyjából a fele realizálódhat a kereskedelemben. És az szja-megtakarítások egy része is megjelenhet a kereskedelmi forgalomban. Ezért gondolta úgy, hogy a kereskedelmi forgalom növekedése jövőre közelíteni fogja a 2,5 százalékot, de elérni nem.

Illúziója azért ne legyen senkinek. Hatalmas volt a 3 év visszaesése. Visszakapaszkodni a korábbi szintre több évbe fog telni – tette hozzá. Hogy mennyibe, az a gazdaság növekedésétől függhet. Valahol a kereskedőknek is az az érdekük, mint a kormánynak és az egész gazdaságnak, hogy minél előbb induljon meg a növekedés.

Mert visszatérve a válságadóra: ha növekszik a gazdaság, akkor nő a kereskedelem mozgástere is, vagyis könnyebben tudja kitermelni a válságadót – tette hozzá az OKSZ főtitkára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik