Üzleti tippek

A Zóna Taxi nem adja fel Ferihegyet

admin
admin

2010. 12. 07. 07:24

Bár a Főtaxi a Budapest Airport Zrt. megbízása alapján kedden veszi át a reptéri drosztot a Zóna Taxitól, a lecserélt szolgáltató tulajdonosa szerint az általuk felkért hoszteszek várják az érkező utasokat és igyekeznek őket a Zóna Taxi autóiba irányítani.

Kedden nem sokkal éjfél után a repülőtér munkatársai körbevették és eltüntették a Zóna Taxi feliratot a Zóna Taxi Ferihegyi repülőtér érkezési oldalán lévő bódéjáról – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója.

Veres István, a Zóna Taxi tulajdonosa elmondta: nem szándékoznak erőszakkal rendezni a jogi vitát, ami a Budapest Airport és köztük zajlik, ugyanakkor nem ismerik el a reptér felmondását, véleményük szerint szolgáltathatnak a reptéren.

Kedden az indulási oldalon helyezkednek el a Zóna Taxik, és az általuk felkért hoszteszek várják az érkező utasokat és igyekeznek őket a Zóna Taxi autóiba irányítani – tette hozzá.

A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) október elején írta ki a taxitendert, amelyet november közepén a Főtaxi nyert meg. A Zóna Taxi ezt követően megtámadta a BA tenderét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.