Üzleti tippek

Tovább zuhan az építőipar

Az építőipar teljesítménye tavaly június óta megszakítás nélkül csökken éves összevetésben, de a visszaesés április óta enyhül.

Az építőipari termelés volumene szeptemberben mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 9,2 százalékkal csökkent a 2009 szeptemberihez képest. Az idén az első kilenc hónapjában a termelés 10,5 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Szezonálisan kiigazítva a termelés szeptemberben 2,8 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult. Az épületek építésének volumene 5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbi alacsony bázisnál – az adat tartalmazza az épületek szerkezetépítése mellett az azokon végzett szak- és szerelőipari munkákat is. A növekedésben az ipari, a kereskedelmi és a felsőoktatási épületek ebben az évben megkezdett építése is szerepet játszott.

Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ugyanakkor továbbra is jelentősen elmaradt az előző évitől: szeptemberben 22 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbi magas bázisnál miután, az előző évi bővülését okozó költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött. Elsősorban az útépítéssel foglalkozó szervezetek termelése esett jelentősen vissza, míg a közműépítéssel foglalkozó szervezetek termelése az egy évvel korábbi szinten maradt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.