Üzleti tippek

Kopits: 4 évig maradnak a különadók

A 2011-es egy óvatos, konzervatív költségvetés, vannak azonban problémák az összhangban – jelentette ki Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke az MTV Ma reggel című műsorában. A költségvetés apró betűs részében pedig meglepetéseket találhatunk - tette hozzá.

A 3 százalékos hiánycél tartása a magán-nyugdíjpénztári bevételek átterelésének köszönhető, ilyen szempontból középtávon nem óvatos a költségvetés, nem felel meg a fenntarthatósági kritériumoknak – mondta Kopits a műsorban.

Ennek kapcsán évi 530 milliárd forinttal számol, vagyis feltételezi, hogy mindenki átlép az állami rendszerbe. Ráadásul mindeközben csökken az államadósság, a befolyó bevételt pedig mindkét célra nem lehet fordítani – szögezte le a szakember.

A Költségvetési Tanács elnöke elmondta, hogy a 2011-es költségvetés apró betűs részében az áll, hogy a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben.

A műsorban Kopits György kifejtette: a 2011-es költségvetésben a 3 százalék hiánycél tartását a magánnyugdíjpénztári befizetések átcsoportosítása teszi lehetővé.

Elmondta, hogy a kedden megkapott középtávú kivetítésben meglepetések vannak. Példaként említette, hogy 2014-ig tartanak az ágazati különadók. A költségvetésben feltételezik, hogy évről évre, 2014-ig minden évben bejön 530 milliárd forint a magánnyugdíjpénztári vagyonból. Ezt az összeget vagy elkölti a kormány, vagy államadósság törlesztésre fordítja, de mind a kettőt nem lehet csinálni – figyelmeztetett a Költségvetési Tanács elnöke.

“Ön mondta, és egyetértek” válaszolta Kopits a műsorvezető összegzésére, miszerint a kormány olyan számokat szerepeltet a jövő évi költségvetésben illetve a középtávú tervekben, amelyek “nem valósíthatók meg, magyarul nem valós számok”. Kopits György megállapította, hogy a kormány olyan költségvetési számokkal számol, amelyek nem valósíthatók meg. A középtávú kivetítésben vannak meglepetések és olyan feltételezések, amelyeket nehéz elfogadni, mondta Kopits György és példaként az évi 5 százalékos GDP növekedési ütemet említette.

A Költségvetési Tanács számítása szerint 102 ezer munkahely teremtődik meg négy év alatt, és nem látják a jelét annak, hogy a kormány terveiben szereplő 400 ezer létrejönne. A költségvetési tanács elnöke szerint fontos lenne, hogy az adófizetők ismerjék előre hosszabb távon is a feltételeket, mert enélkül nem mernek lépni, beruházást tartanak vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik