Üzleti tippek

Lázár változtatna a különadón

Lázár Jánost meggyőzték a szakszervezetek, ezért egészen biztos, hogy lesz változtatás a 98 százalékos különadót érintően az eredeti elképzeléshez képest - közölte a Fidesz frakcióvezetője. Professzorokra és docensekre például nem vonatkozik majd.

Lázár szerdán több szakszervezet képviselőjével is találkozott a 98 százalékos különadó ügyében. A megbeszélések után hangsúlyozta, a Fidesznek nem az a szándéka, hogy a közszolgálati jogviszonnyal rendelkező munkavállalókat büntesse az elvonásokkal, hanem azokat a magas rangú állami vezetőket, „igazi nagykutyákat” szeretnék elkapni, akik idén több tíz-, vagy százmillió forintos nagyságrendű végkielégítéshez jutottak.

A szakszervezetek javaslatait összefoglalja és azokat a Fidesz elnökségének szerda délutáni ülésén ismerteti. Az egyeztetési folyamat végére úgy szeretne pontot tenni, hogy kérni fogja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását várhatóan péntekre, vagy hétfőre – mondta.
Lázár János kijelentette: az egészen biztos, hogy lesz változtatás az eredeti elképzeléshez képest. „A szakszervezetek győztek meg igazából arról, hogy erre mindenféleképpen szükség van” – tette hozzá.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) például már meg is állapodott a Fidesz frakcióvezetőjével, hogy a felsőoktatásban a nyugdíjba menő professzorok, docensek esetében a végkielégítések után nem kell különadót fizetni. Kis Papp László, az FDSZ elnöke bejelentette azt is, hogy a felsőoktatás adminisztratív munkaköreiben Lázár 3,5 millió forintos összeghatárt javasolt.

(MTI/Kovács Attila)

(MTI/Kovács Attila)

A Munkástanácsok Országos Szövetsége a jelenlegi 2 millióról 3,5 millió forintra emelné a 98 százalékos különadó összeghatárát. Palkovics Imre, az érdekképviselet elnöke azt nem támogatja, hogy a közalkalmazottakat általában kivegyék a különadó rendszeréből. „Világbotrány lenne”, ha megmaradna a 98 százalékos különadó 2 millió forintos összeghatára, de nem is számít arra, hogy ez így történne – fogalmazott.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint a törvényesen járó juttatásokat nem lehet szankcionálni, de azzal a céllal egyetért, hogy a kirívó, elfogadhatatlan kifizetések ne történjenek meg még egyszer. „Bármelyik cégnél dolgozó munkavállaló, aki a munka törvénykönyve szerint vagy a mindenkire érvényes kollektív szerződés szerint kap juttatást, az biztos, hogy nem ütközik a jó erkölcsbe” – emelte ki Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik