Üzleti tippek

Csődvédelmet kérhet a Cerbona

A Cerbona Zrt. finanszírozási problémái miatt november 10-re összehívta a vállalat közgyűlését, ahol várhatóan csődvédelmet kérnek a vállalatcsoportra.

Gosztonyi Gábor vezérigazgató elmondta: a banki inkaszszó miatt nem tudnak a szerződésnek megfelelően fizetni a beszállítóiknak, erről levélben tájékoztatták őket – írja a Világgazdaság. A cég finanszírozó bankjai közül több is felmondta a szerződéseket, ez okozta likviditási problémákat, ami miatt csődvédelemre lehet szükségük – tudta meg az Index.

A magyar malomipari cég még a
rendszerváltás előtt indult: jogelődje az 1962.
január 1-én alapított Fejér Megyei
Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, amelynek fő
tevékenységi köre a
gabonafelvásárlás és őrlés, illetve
a takarmánykeverék gyártás volt. Az
első jelentős lépés a klasszikus malomipari
tevékenységből való kilépésre
1982-ben volt, ekkor a cég üzembe helyezte a tésztagyárát.

A magyar magánszemélyek tulajdonában álló Cerbona árbevétele az Opten adatai szerint csökkent az elmúlt években: 2007-ben még alulról közelítette a 13 milliárd forintot a nettó éves árbevétel, 2009-re már nem sokkal haladta meg a 10 milliárdot. Az üzemi eredmény csak 2008-ban fordult negatívba, igaz, az akkor majd egymilliárdos veszteség elvitette a 2007-es és 2009-es egyaránt félmilliárd körüli eredményt. A 339 főt foglalkoztató cég 6,8 milliárd forintos adósságot tüntetett fel 2009-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik