Üzleti tippek

2,3 milliárdba került a kartellezés a malmoknak

"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra.

Az érintett vállalkozások 2005 februárjától 2008 áprilisáig egyeztették egymással egyes malmi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását, valamint egymás piacának meg nem támadására tett vállalásukkal felosztották egymás között a piacot és ezzel a GVH szerint a gazdasági verseny korlátozását célzó egységes és folyamatos, összetett jogsértést valósítottak meg.

A kartell, ezen belül az ár- és piacfelosztó megállapodás a legsúlyosabb jogsértésnek minősül a versenyjogban, amely az érintett termékek vásárlóit, adott esetben a fogyasztókat károsíthatja – írja a GVH. A feltárt kartell elsősorban a magyar fogyasztásban alapvető élelmiszeripari terméknek minősülő étkezési búzaliszt piacát érintette.

A GVH a súlyos jogsértést – több esetben ismételten – elkövető vállalkozásokkal szembeni bírság kiszabása során figyelemmel volt többek között az adott élelmiszergazdasági ágazat sajátosságaira, és egyes vállalkozások különösen nehéz pénzügyi helyzetére is.

A GVH gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának megsértése miatt huszonöt vállalkozásnak küldte ki előzetes álláspontját, melyben a versenyhatóság 17 vállalkozás kapcsán látta bizonyítottnak, hogy részt vett kartellezésben.

Ezen vállalkozások többsége (Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt., DIAMANT Kft., Első Pesti Malom- és Sütőipari Zrt., Gyermely Zrt., Hajdúsági Gabonaipari Zrt., Ócsai Malom Kft., Júlia-Malom Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., Pannonmill Malomipari Zrt., „SIKÉR” Zrt., SZATMÁRI Malom Termelő és Kereskedelmi Kft., ABO MILL Malomipari Zrt., Szécsény-Mill Kft.) a feltárt kartell fennállása alatt (azaz 2005 februárjától 2008 áprilisáig) folyamatosan részt vett a jogsértésben, míg 5 vállalkozás (Cornexi Élelmiszeripari Zrt. f.a., Budai Malomipari Kft., „GA-BO” Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft., LAMEPÉ Agrokémiai Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., MÁRIA-MALOM Malomipari Termékeket Gyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) kapcsán a versenyhatóság rövidebb időszakra vonatkozóan– egyes esetekben egyetlen megbeszélésre szűkülve – állapított meg jogsértést.

Az eljárásban vizsgált 8 vállalkozással szemben a GVH az eljárást megszüntette, mert a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján nem találta bizonyíthatónak a versenykorlátozó megállapodásokban való részvételüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik