Üzleti tippek

Csányi Sándor a válság kormányosa

admin
admin

2010. 10. 16. 21:15

Ünnepélyes keretek között adták át a Szépművészeti Múzeumban az idei Figyelő TOP 200 díjait. A válság kormányosa díjat a gála meghívott vendégeinek szavazata alapján Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója kapta. A zsűri 5 kategóriában ítélt oda díjat: döntésük alapján az év legeredményesebb magyar vállalata a Rába Járműipari Holding Nyrt. lett.

A szombaton megrendezett Figyelő TOP 200 Gálán idén is nagy érdeklődés mellett, a legnagyobb magyar vállalatok vezetőinek jelenlétében adták át a Figyelő TOP 200 díjait. A zsűri három díjat a vállalatok előző évi eredményességi mutatóit megvizsgálva ítélt oda: Az év legeredményesebb vállalata, Az év legeredményesebb magyar vállalata és Az év pénzintézete díjak elbírálásánál a számok kerültek előtérbe. A hagyományoknak megfelelően a zsűri két díj, a Társadalmi elkötelezettség (CSR) és Az év leginnovatívabb vállalata díjak esetében a vállalatok pályázata alapján hozott döntést. A válság kormányosa különdíjat, a TOP 200 Gála meghívott vendégeinek szavazatai alapján az a vállalatvezető kapta, aki a legjobban menedzselte cégét a mögöttünk álló, válságos évben.

A Figyelő főszerkesztője, Simon Ernő a Gálán bejelentette, hogy a vörösiszap-áradás okozta károk enyhítése érdekében minden egyes eladott Figyelő TOP 200 kiadvány árából 1000 forintot utalnak át a Magyar Kármentő Alap számára. Simon Ernő egyúttal felkérte a Gálán résztvevő vállalatok vezetőit és minden jelenlévőt az adakozásra, amelyre a helyszínen is lehetőség nyílott.

A Figyelő TOP 200 díjazottai:

A válság kormányosa különdíj: Csányi Sándor, OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgató

Az év legeredményesebb magyar vállalata: RÁBA Járműipari Holding Nyrt.
(Indoklás: a világgazdasági válság ellenére is tovább fejlődött; megőrizte a kompetenciáit; a kialakított stratégiája mentén új piacokat szerezett)

Az év legeredményesebb vállalata: ERICSSON Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft.
(Indoklás: az ERICSSON Magyarország 2009-ben 35%-kal növelte eredményét, jelentősen növelte létszámát, töretlenül folytatta fejlesztési tevékenységét.

Az év pénzintézete: AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt.
(Indoklás: a válság a biztosítási szektort sem kerülte el, kedvezőtlen hatása mérsékeltebb volt, mint a bankoknál. A győztes biztosító a szektor átlagánál szerényebb díjbevétel-csökkenés mellett 63 százalékos sajáttőke-arányos nyereséget tudott felmutatni, ami kimagasló eredmény.)

Az év leginnovatívabb vállalata: EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.
(Indoklás: az utóbbi két év részben a vállalat üzemének újabb 150 fő foglalkoztatására alkalmas bővítéséről és a korábbi kutatási eredményekre épülő termékfejlesztésről szólt. Olyan innovációs tevékenység folyik a cégnél, amely hazai ipari termelést hoz létre rövid időn belül. Ennek dinamikája is imponáló: 2008-ban 400, 2009-ben 750 millió forint volt ezekből az új innovatív és az átlagnál magasabb eredménytartalmú termékekből és ezek továbbfejlesztett változataiból az árbevételük, míg az idén ennek többszöröse a rendelésállomány. A cég komoly munkahelyteremtő támogatást kapott, így a létszámuk várhatóan tartósan 1500 fölé emelkedik az elkövetkező években és a fejlesztők létszámát a válság alatt sem csökkentették.)

Társadalmi elkötelezettség díj: Holcim Hungária Zrt.
Indoklás: a nyertes cég alaptevékenysége részeként értelmezi és ahhoz is köti felelősségvállalási projektjeit. Az erőfeszítések hitelességéhez az is nagyban hozzájárul, hogy a cég első számú vezetője a CSR egyik legismertebb vállalatvezetői nagykövete.

A Figyelő TOP 200 zsűri tagjai:
dr. Chikán Attila, egyetemi tanár, rektor, Budapesti Corvinus Egyetem
dr. Dobák Miklós, tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
dr. László Géza, az Externet Nyrt. Igazgatóságának elnöke
dr. Radácsi László, a SmartLab tulajdonos-ügyvezetője
dr. Reszegi László, címzetes egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem – Vállalatgazdaságtan Tanszék
dr. Várhegyi Éva, az MTA doktora, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója

A Figyelő TOP 200

A Figyelő TOP 200 program idei célkitűzése volt, hogy párbeszédet generáljon a magyar gazdaság döntéshozói között az állam szerepéről a közgazdaság- és politikatudomány hazai és nemzetközi kiválóságainak, valamint hazai és nemzetközi vállalatok vezetőinek bevonásával. A Figyelő TOP 200 konferencia előadói és a konferenciát felvezető írások a Figyelő hetilapban arra keresték a választ, hogy milyen állam gyorsíthatja fel az ország felzárkózását a fejlettebb európai társadalmakhoz. A közel fél évig tartó párbeszéd és közös gondolkodás eredménye a Figyelő TOP 200 kiadványban került összegezésre, melyben a különböző listák, rangsorok és adatok mellett helyet kapott mintegy 30 oldalon, hogy a gazdaság mit vár a hatékony, szolgáltató államtól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.