Üzleti tippek

Médiabirodalmat épít az MSZP

A Geomédia kiadó lehet az MSZP médiabirodalmának fő pillére, különösen, ha sikerül megszereznie a Népszabadságot is. A pénzt a NeoFM szállíthatja a rendszerbe – írja friss számában a Figyelő.

Mi értelmet lát abban, hogy valaki nyolc év kormányzás alatt nem csinál semmit, és akkor kezd el komponálni, amikor ellenzékbe kerül? – kérdezett vissza a Figyelő felvetését hallva Horváth László. A Geomédia Kiadói Zrt. fő tulajdonosánál arról érdeklődtünk, mit szól ahhoz az értesüléshez, miszerint a Magyar Szocialista Párt az ő cégén keresztül építi ki médiabirodalmát, méghozzá Puch László egykori pártpénztárnok koordinációjával. Horváth elmondása szerint a vállalkozás körüli felvásárlások és együttműködések kizárólag a Geomédia döntésein alapultak, Puchnak semmilyen szerepe nincs azokban. „A bonyolult összeesküvés-elméletek helyett a valóságban egy értelmes portfólióbővítés áll a háttérben” – hangsúlyozta a cégvezető.

Az MSZP-s szerveződés és Puch háttérbeli szerepének híre azonban erősen tartja magát a médiaügyekben jól informált baloldali körökben is, legalábbis ez derült ki a lap által folytatott háttérbeszélgetésekből. Igaz, a többség – ha némileg kiegészítve is – Horváth László érveit is osztja. E szerint több párt közeli médiaszakembernek is az a véleménye az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről, hogy a baloldal későn és rosszul szervezi újra médiahátterét. A jelek szerint mindenesetre az MSZP körüli üzleti körök igyekeznek egy, a jobboldalihoz hasonlóan szervezett médiastruktúrát felépíteni.

Ami a Geomédia Kiadói Zrt. portfólióépítését illeti, a nyár folyamán három hír látott napvilágot a cég környékéről, amelyek mind már meglévő, baloldalhoz köthető médiumokat érintettek. Vegyük ezeket szemügyre egy kicsit közelebbről.

Az első hír arról szólt, az FM1 Friends Kft. hitelből, 530 millió forintért megvette a NeoFM kereskedelmi rádiót üzemeltető cég, az FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt. (FM1 Zrt.) 75 százalékát. A vevő oldalon álló kft.-nek két tulajdonosa van. A cég 95 százalékát Székely Gábor birtokolja, aki korábban a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója volt, s aki tavaly októberig a BKV felügyelőbizottságában elnökölt, de a rendszerváltás után SZDSZ-es főpolgármester-helyettesként is dolgozott. A maradék 5 százalék a geomédiás Horváth Lászlóé. Székely lapunknak megerősítette, hogy az 530 milliós vételárat hitelből teremtette elő, amit „egy cég” nyújtott a számára. Azt azonban nem kívánta felfedni, hogy pontosan milyen vállalkozásról van szó. Horváth László úgy tájékoztatott minket, hogy a hitelt „két külföldi és egy magyar magánszemélytől, illetve egy vállalattól” vették fel, konkrétumokat azonban ő sem árult el.

A következő hír szerint a szóban forgó rádió reklámidejét az EMG Sales House Kft. értékesíti. E társaságot a Geomédia és az Est Média Group (EMG) közösen tulajdonolja. Utóbbi a tőzsdén jegyzet Econet birtokában van, s többek között kiadja a Pesti Estet és szervezi a Sziget Fesztivált. A jövőben a rádió mellett az EMG Sales House révén értékesítik majd a Geomédia lapjait is, sőt, akár azok nyomdai megrendeléseinek összehangolását is tervezik.

Végül a harmadik nyári bejelentés szerint a Geomédia 40 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Vasárnapi Hírekben, s a lapot felelős szerkesztőként Gál J. Zoltán egykori kormányszóvivő, szocialista politikus vette át. A hétvégi lapban a Békés Project Kft. is jelen van, 25 százalék erejéig. Ez utóbbi cég vette át 2009 végén Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes sajtósától, Horváth Évától annak a Stop.hu portálban lévő üzletrészét. E mellett a Békés Projecthez tartozik az OPT Ügynöki Kft., amely a Stop.hu mellett a Népszava kiadója is. Az OPT Kft. jelenleg két magánszemély, Simon Dénes Ferenc és Furcsa Árpád tulajdonában van. Simon korábban az MSZP gazdasági munkacsoportjának tanácsadója volt, a Heti Válasz egyik tavalyi cikke szerint ő „Puch László jobbkeze”.

Nem új hír, de meg kell említeni egy további szereplőt is a körben. Ez pedig a Media Magnet médiaügynökség, a Geomédia által kiadott Itthon kerületi magazinok tulajdonosa. Az Itthon a Helyi Téma laphálózat baloldali konkurenciájaként jött létre 2007-ben, jelenleg 11 budapesti kerületben és 11 további városban terjesztik. A Media Magnet egyik tulajdonosa az a Wéber Judit, aki – szintén a Heti Válasz korábbi értesülése szerint – Wéber János felesége. Róla pedig még 2006-ban írta meg a Népszabadság, hogy a rendőrség különleges terrorelhárító szolgálatától szerelt le, és nem mellesleg Puch gyerekkori jó barátja. Puch László a Figyelő megkeresésére nem válaszolt.

(A Figyelő legfrissebb, csütörtöki számából megtudhatja, mekkora az esély arra, hogy a Geomédia megszerzi a Népszabadságot; kiderül, miként finanszírozható a médiacsoport, és az is, hogy a Népszava és a stop.hu iránt miért nem érdeklődik a társaság. A Figyelő megírja, honnan is jött a Geomédia.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik