Üzleti tippek

Komoly mínuszok a társasági adónál

Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint - ismerteti a Világgazdaság.

Miközben a költségvetési törvény még közel 610 milliárd forintot remélt az immár 19 százalékos adónemtől, a Költségvetési Tanács (KT) elemzése szerint a tényleges bevétel 350 milliárd alatt alakulhat – írta a lap. Ebben komoly szerepe van annak, hogy a 2009 után esedékes visszaigénylések mintegy 75 milliárd forintot faragnak le a bevételekből: ez az összeg a pénzforgalom szemszögéből az idén hiányzik, az unió szemében döntő eredményszemlélet alapján azonban a múlt évet terheli, a 2010-es úgynevezett ESA-hiányt tehát nem növeli (a súlya mintegy 0,3 százalék lenne a GDP arányában).

A társaságiadó-bevétel azonban a visszaigénylések nélkül is messze elmarad az előirányzattól. Míg az eredeti költségvetés mind a 2008-ashoz, mind a 2009-eshez képest jelentős adóalap-bővüléssel számol az idén, ez már biztosan nem valósul meg. Az adózás előtti nyereség és a társasági adó alapja 2008-hoz képest tavaly sem volt képes bővülni, sőt, csekély mértékben még vissza is esett. Az idén az ad okot aggodalomra, hogy míg a múlt esztendő első hónapjában befolyt az év egészére remélt bevétel 55 százaléka, most ez a mutató – igaz, a közel 610 milliárd forintos, immár biztosan irreális célhoz képest – csupán 20 százalékon áll – írja a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik