A lap Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója gazdasági befolyását feltérképező címlap-összeállításában arra a következtetésre jut, hogy utóbbi meglepően támogató hozzáállása a banki különadóhoz jórészt érthető, hiszen az OTP Bank ezer és egy szálon üzletel az állammal. Márpedig most olyan mozgások észlelhetők a bankpiacon, hogy egy barátságtalan vezetésű bank könnyen piacot veszíthet az államnál.
Olyan jelentkező pedig biztosan bőven akad majd, amely a kormány közeléből aspirál a megszerezhető piaci tortákra. Demján Sándor takarékszövetkezeti kísérlete, Töröcskei István most formálódó bankja, vagy esetleg az MKB Bank – amelyről a Figyelő változatlanul úgy tudja, hogy az állam érdeklődést mutat iránta –, mind-mind nyertesei lehetnek egy ilyen átrendeződésnek.
Ennek a potenciális banki versengésnek az értelmezése során találkoztunk egyébként azzal a véleménnyel is, hogy hiba lenne Csányi Sándor és Simicska Lajos vitathatatlan befolyása mellett – miként az a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvasható lesz – Demján Sándort kihagyni a legfontosabb hazai gazdasági potentátok felsorolásából.