Üzleti tippek

Terjeszkedik az Audi Győrben

Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, ugyanis az Audi Hungaria Motor Kft. nyerte meg azt a nyilvános pályázatot, amelyet a cég közelében lévő, közel 200 hektáros terület értékesítésére írtak ki - írta a Napi Gazdaság.

Az állami tulajdonban és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő területért az Audi áfa nélkül 5,2 milliárd forintot fizetett. Az adásvételi szerződést már alá is írták, sőt vélhetően az összeg is befolyhatott az állam kasszájába, hiszen az MNV Zrt.-nél fellelhető információk szerint a “szerződés hatályba lépésével egy időben a vevő átutalja a pénzt”.

Révi Zsolt, Győr főépítésze nem árulta el, hogy milyen beruházást tervez azon a majdani tulajdonos. A rendezési terv módosítása miatt ki kellett kérni az illetékes hatóságok, így például a Fertő-Hanság Nemzeti Park véleményét is.

Az egykori HM-lőtér – mivel a Natura 2000 hálózat része – a védett területek közé tartozik. Arról, hogy kikerül-e onnan, Brüsszel dönt. Az unió kiemelt közérdekből (ilyen lehet például a munkahelyteremtés) határozhat úgy, hogy a területet kivonják a Natura 2000-ből – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik