Üzleti tippek

Távozik a Tesco pénzügyi igazgatója

Antal Erzsébet pénzügyi igazgató úgy döntött, hogy 2010. augusztus 31-ével távozik a Tescótól, hogy karrierjét máshol folytassa tovább - áll a cég közleményében.

“Antal Erzsébet, Pénzügyi igazgató úgy döntött, hogy 2010. augusztus 31-ével távozik a Tescótól, hogy karrierjét máshol folytassa tovább” – áll a cég közleményében. A közlemény szerint Antal Erzsébet 2002 óta a vállalat Pénzügyi igazgatója, és mindig is fontos vezetője volt a magyar Tescónak. A Pénzügyi igazgatói pozíció betöltéséről a vállalat a későbbiekben ad hírt.

Az elmúlt napokban a Tesco azért szerepelt a hírekben, mert kiderült: az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) július 20-án munkaügyi ellenőrzést kezdett a cégnél. Gedeon András, az OMMF szóvivője akkor elmondta: egy szakszervezeti és egy egyéni bejelentés alapján kezdték meg az egy-két hétig eltartó vizsgálódást. A bejelentésben a munka- és pihenőidő, valamint a szabadságok kiadása kapcsán fogalmaztak meg kifogásokat – mondta a szóvivő.

Az ellenőrzések során kitérnek a nyilvántartások vezetésére is, így azok összekapcsolódhatnak a sajtóban megjelent találgatásokkal, amelyek szerint a Tesco nem fizette ki a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésért járó béreket – fogalmazott Gedeon András.
Az ellenőrzések részeként, illetve kiterjesztéseként a bérek kifizetését is ellenőrzik a Tesco több áruházában. Ennek előzménye sajtóértesülések szerint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének azon bejelentése, hogy a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89 500 forintos szakmaibér-minimumot.

A Tesco ugyanakkor azt közölte az ügy kapcsán szerdán, hogy minden törvényt betart a munkaügyek területén is, így a vállalatnál alkalmazott bérrendszer is megfelel a Munka Törvénykönyve rendelkezéseinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik