Üzleti tippek

A Malév elkezdett fizetni

A Malév elkezdte törleszteni az orosz állami fejlesztési bankkal szemben fennálló 114 millió eurós hitelét, így fél év után először 465 ezer eurót utalt át a kamatszámlára - írta a Kommerszant című orosz napilap.

A gazdasági-közéleti újság úgy tudja, hogy a hitelező Vnyesekonombanknál (VEB) vezetett számlára egy héttel ezelőtt érkezett meg a pénz. Az információt megerősítették a banknál, amely a magyar nemzeti légitársaság márciusi “visszaállamosításakor” beleegyezett a törlesztés átütemezésébe.

A magyar kormány márciusban döntött úgy, hogy 8,1 milliárd forint keretösszegű tulajdonosi kölcsönt biztosít a Malévnak a működését akadályozó likviditási gondok enyhítésére. A hitel folyósítását akadályozta, hogy a részvényesek sokáig nem tudtak megegyezni a feltételekről. A VEB végül kiharcolta, hogy a kölcsön folyósításának fejében az új hitelező csak a légitársaság egyik leányvállalatára, a repülőgépek földi kiszolgálását ellátó Malév Ground Handlingre jegyezhessen be zálogjogot. Az alku megkötése után a magyar állam a hitel két részletét már folyósította, a július 1-jei adatok szerint összesen 3,44 milliárd forintot – mondta el a Kommerszantnak kormányközi bizottsági forrása.

A Malév végleges sorsa a július 20-ig megtörténő teljes helyzetfelmérés után dől el. A Malév 95 százaléka a magyar állam, 5 százaléka pedig a VEB tulajdonában van. Az orosz fejlesztési banknál azt mondják, hogy hajlandóak megválni részesedésüktől egy stratégiai befektető javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik