Üzleti tippek

Támogatja a kormány a Magyar Főnix programot

Új eszközöket is bevet a kormány a hazai kkv-k külpiaci helyzetbe hozása érdekében, többek között forrásokkal is támogatják a Magyar Főnix projektet - írta hétfői számában a Világgazdaság Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkárára hivatkozva.

Az államtitkár a lapnak adott interjújában azt mondta: a Magyar Külgazdasági Szövetség által kidolgozott programot forrásokkal is támogatják, mert – mint fogalmazott – meggyőződésük, hogy az állam feladata elindítani ezt a kereskedőház jellegű integrátor szervezetet, amelynek célja a kkv-k segítése a külpiacokra jutásban.

A programot az államtitkár szerint 600-800 millió forinttal el lehet indítani, de ennél többet – arra hivatkozva, hogy még tárgyalások előtt állnak – nem kívánt mondani.

A szektort a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Alap létrehozásával és az Export házhoz jön miniklaszterprogrammal is támogatni kívánják. Ez utóbbi lényege, hogy kistérségi szinten felmérik, melyik kisvállalatnak milyen piacképes terméke, szolgáltatása van, s milyen lehetősége van a piacra jutásban.

Az ígéretes vállalkozásokat állami segítséggel mintegy miniklaszterben fognák össze. Az állam ebben az esetben integrátori szerepet játszik majd.

Címkék: Vállalkozás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.