Üzleti tippek

Harc indult a Kronen Zeitungért

admin
admin

2010. 07. 12. 07:10

Vetélkedés indult Hans Dichand osztrák sajtócézár halála után a legnagyobb példányszámú osztrák újság többségi tulajdonáért Dichand örökösei és a WAZ német sajtókonszern között.

A német médiacsoport képviselői hétfőn Bécsben egyeztetnek a Dichand családdal a Kronen Zeitung jövőjéről – értesült a Format című gazdasági magazin. Az eddig ismertté vált álláspontok patthelyzetet sejtetnek: eszerint mindkét, a bulvárlapban egyaránt ötven-ötven százalékos részesedéssel rendelkező fél szívesen gyarapítaná a részvényeit, míg a saját részesedésétől egyik sem készül megválni.

A WAZ tavaly felajánlotta megvételre a saját ötven százalékos részét Dichandnak, de az üzlet meghiúsult. A német partner 200 millió eurós árat tűzött ki, Dichandék legfeljebb 150 milliót voltak hajlandóak fizetni.

A tulajdonosok most a kiadó egy hónappal ezelőtt bekövetkezett halála óta először ülnek tárgyalóasztalhoz. A WAZ még júniusban, egy nappal Dichand halála után jelezte, hogy szívesen megvásárolná a Kronen Zeitung jogainak másik felét is. Az örökösök azonban kijelentették, hogy nem áll szándékukban megválni tulajdonrészüktől, sőt, ajánlatot készítenek elő.

A nyitott kérdések között van a jövőbeli kiadó személyének tisztázása valamint a Krone és a Kurier című osztrák napilap közös értékesítő vállalatának, a Mediaprintnek az esetleges kettéválasztása is. Ez utóbbit Christian Nienhaus, a WAZ ügyvezető igazgatója vetette fel egy interjúban, médiapolitikai és hatékonysági szempontokra utalva. (A Kurierban a WAZ rendelkezik a részvények 49,6 százalékával, a fennmaradó 50,6 százalék a Raiffeisen pénzügyi csoport érdekeltségébe tartozik.)

Hans Dichand egy német üzlettársával közösen, 1958-ban alapította újra az 1944-ben betiltott Kronen Zeitungot – vagyis az “egykoronás újságot” – , Neue Kronen Zeitung néven. A bulvárlap az 1970-es évekre az ország legnagyobb példányszámú újságjává vált, felvirágzását az osztrák sajtó legnagyobb sikertörténeteként tartják számon. A hatvanas évek elején még csak az osztrákok öt százaléka vásárolta, ma a lakosság negyven százalékához jut el.

Az üzleti siker mellett a Kronen Zeitung olyan véleményformáló erőre is szert tett, amelyet egy osztrák politikus sem hagyhatott figyelmen kívül. Kiadóját nem csak az egyik legsikeresebb, de az egyik legbefolyásosabb üzletemberként is emlegették, ugyanakkor számos bírálója is akadt a lap szerkesztőségi politikája miatt. Dichand és a WAZ viszonya az elmúlt években nem volt felhőtlen, többször is pereskedtek egymással és jelenleg is van lezáratlan jogvitájuk.

Az esseni székhelyű WAZ 1987-ben kezdett az európai piacon is terjeszkedni, a Kronen Zeitung és a Kurier résztulajdonának megvásárlásával. A konszern érdekeltségébe ma egyebek között 30 napilap és 19 hetilap tartozik. A vállalat Németországon és Ausztrián kívül Magyarországon, Oroszországban és Délkelet-Európában is jelen van, Magyarországon többek között a HVG hetilap tartozik a portfóliójába.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.