Üzleti tippek

Augusztusra elfogy az MTV pénze

admin
admin

2010. 07. 07. 19:34

Magyar Televízió augusztusban már nemcsak az úszó Európa-bajnokság közvetítését, hanem a műsorkészítést és a munkabéreket sem tudja tovább finanszírozni - közölte a Magyar Televízió (MTV).

A közlemény szerint a Magyar Televízió Közalapítvány volt kormánypártok által delegált kurátorai nem engedélyezték a köztévé folyamatos működését biztosító külső forrás bevonását, mert “ellenszavazatokkal blokkolták” a könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság által javasolt banki hitel felvételét.

A politika újabb lépést tett az MTV tönkretétele felé – fogalmaznak a közleményben, amely idézi Medveczky Balázs, a köztévé ügyvezető alelnökének szavait: “Akik most távozóban felperzselik maguk mögött a földet, sem érdemi indoklással, sem más javaslattal nem álltak elő. Ez a viselkedés nemcsak ésszerűtlen és felelőtlen, hanem méltatlan a demokráciához is.”

A közleményben kifejtik, hogy a könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság azért javasolta egymilliárd forint összegű banki forrás bevonását, hogy a köztévé teljesíteni tudja a médiatörvényben előírt kötelezettségeit, hogy augusztusban is folytatódhasson a közszolgálati műsorok gyártása, valamint hogy a cég fizetni tudjon dolgozóinak.

Az augusztusi úszó Európa-bajnokság közvetítése szintén olyan, több százmillió forintos kötelezettség, amelytől az MTV-nek nincs lehetősége elállni, noha a politikai döntések következtében a költségeit sem tudja kifizetni – olvasható a dokumentumban, amelynek közlői szerint “az előző parlamenti többség sodorta a csőd szélére a köztelevíziót”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.