Üzleti tippek

Bukhat a Duna Tv elnöke

admin
admin

2010. 07. 01. 15:33

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete szerint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két műsorkészítésre kötött szerződés esetében.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke 2010 januárjában koprodukciós együttműködésről szóló szerződést kötött a Jade Dragon TV Kft.-vel és a See Walker Television Kft.-vel a nyolcrészes Egy különleges ember, illetve a hatrészes Sulibuli című produkciók elkészítésére – olvasható az ellenőrző testület a közalapítvány elnökének és tagjainak címzett levelében.

Az egyik megbízás 205 millió 200 ezer, a másik 162 és fél millió forint kifizetéséről szól. A testület levele ezután azt ismerteti, hogy ezeknek a műsoroknak az elkészítésére a fenti cégek a Mega Film Kiadó Kft.-vel szerződtek. Ezek a szerződések azonban a nyolcrészes produkció esetében 64 millió forint, a hatrészes esetében pedig 48 millió forint vállalkozási díj kifizetéséről szólnak.
A levél megállapítja, hogy Cselényi László koprodukciós együttműködés jogcímen a piacon hozzáférhető ár többszöröséért rendelte meg ezeket a műsorokat, ezzel 255 millió 700 ezer forint „szükségtelen és indokolatlan többletkiadást, azaz kárt okozott” a Duna Televíziónak. A testület levele szerint a két, műsorkészítésre kötött szerződésnél felmerül a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja.

Az MTI megkereste a Mega Film ügyvezető igazgatóját, Kálomista Gábor producert. Ő elmondta: nem tudja, milyen összefüggés van a Duna TV és a Jade Dragon, illetve a See Walker cégek között, így nem volt tudomása arról, mekkora összegre kötött a két fél szerződést. Ő a Nemzeti Filmirodánál 64 millió és 48 millió forinttal regisztrálta a készülő filmeket, s ezeket az összegeket ott el is fogja számolni. Hozzátette, annak pedig ő is ugyanúgy örül, ahogyan a helyében bárki más is örülhetne, hogy a mai gazdasági viszonyok között egyáltalán azok sorában lehet, akik filmet készíthetnek.

A Duna Televízió hétfőn és szerdán is közleményben adta hírül, hogy a szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések hazai piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.