Üzleti tippek

Ösztöndíjas csúcsvezetőképzés

admin
admin

2010. 06. 22. 12:00

A Demján Sándor Alapítvány negyedik éve támogatja 52 500 eurós ösztöndíjjal a CEU Business School Executive MBA-programját, az IMM-et. Az előző években orvos-közgazdász, biotechnológiai kutató és befektetési szakember vehetett részt a 18 hónapos kurzuson. Idén Andruskó László beszerzési szakembert választotta a szakmai zsűri. Interjú.

Andruskó László műszaki területen végzett, logisztikából, illetve tengerhajózásból szerzett diplomát, jelenleg az Emerson cég globális stratégiai beszerzője. Úgy érezte, munkájához feltétlenül szükséges lenne elsősorban pénzügyi területen továbbfejlődnie. E mellett egy ilyen program jelentősen hozzájárulhat karrierje építéséhez is, ezért jelentkezett az IMM-re.

Az fn.hu arról kérdezte Andruskó Lászlót, eddig mennyire váltotta be reményeit a képzés, hogyan tudja hasznosítani a munkájában. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen módon tud megfelelni a támogató Demján Sándor Alapítvány elvárásának, hogy tudását továbbadja, és ezzel hozzájáruljon Magyarország és a magyar cégek versenyképességének javításához. Andruskó László szerint azért esett rá a választás, mert a beszerzés tipikusan olyan terület, ahol sokat lehet tenni e cél érdekében.

Mivel foglalkozik a globális stratégiai beszerző?

Az Emerson nagy mérnöki hozzáadott értékű ipari berendezéseket, például szelepeket, villanymotort, ipari szünetmentes telepeket, stb. gyárt. Globális stratégiai beszerzési vezetőként az európai, amerikai, dél-afrikai és mexikói beszerzésekkel foglalkozom. Mostani egyik fő feladatom a kelet-közép-európai beszállítói bázis kiépítése.

Erre azért van szükség, mert az elmúlt években gyáraink jó részét áttelepítettük Nyugat-Európából Kelet-Közép-Európába, de a beszállítói bázis zöme még mindig nyugat-európai. Összegyűjtjük az egyes divíziók beszerzési igényeit, az átfedéseket beazonosítjuk, és közösen próbálunk meg új beszerzési forrásokat találni itt, a kelet-közép-európai régióban, a gyárakhoz lehetőleg minél közelebb. Az Emerson az utóbbi öt évben duplájára növelte itt a beszerzéseit, ezen belül a magyart is, de jócskán van még lehetőség ezen a téren.

Honnan jött az ötlet, hogy pályázzon?

A Figyelő decemberi dupla számában olvastam a felhívást, és mivel már érlelődött bennem a gondolat, hogy továbbképezzem magam, nem tétováztam, jelentkeztem.

Márciusban kezdődött a képzés. Eddig mik a tapasztalatai?

Már most úgy érzem, sokkal átfogóbb ismereteket kaptam, mint amit tréningeken el tudtam volna sajátítani. A pénzügyi-számviteli tárgyak mellett a három modulban az összes olyan területet érintjük, amelyre a jelen, illetve a jövő vezetőjének szüksége lehet. Így tananyag a statisztikai eszköztárak ismertetése, a jogi-marketing ismeretek, a stratégiai operációs döntések előkészítése. Tanuljuk azt is, hogy a világ különböző tájain, például Ázsiában hogyan kell üzletet kötni.

Sokat fejlődtem kockázatelemzésben, és beszerzési döntéseimnél is tudtam hasznosítani, amit tanultam. A képzés nélkül valószínűleg már elértem volna azt a határt, aminél tovább nem vagy csak nagyon hosszú idő alatt tudtam volna fejlődni.

Melyek a képzés legfőbb erényei?

Életszagú példákat kell megoldanunk, meglévő cégek valós számaival dolgozunk. Legutóbb például szervezeti felépítési és könyvelési szempontból vizsgáltunk meg egy vállalkozást. Erős a követelményrendszer, és ami szintén nagyon fontos, jól felkészült osztálytársaim vannak. Élvezetes beszélgetni velük az előadások szüneteiben vagy az interneten, s tőlük is legalább annyit tanulok, mint a képzésen.

Életre szóló barátságok formálódnak, és nem tartom kizártnak, hogy ebből később üzleti lehetőségek származzanak. Ha például komolyabb új kínai beszerzésem vagy beruházásom lesz, akkor biztosan meg fogom kérdezni kínai osztálytársnőm véleményét is. Ezek pótolhatatlan hozzáadott értékei a képzésnek, amelyeket mindenki használni fog tudni .

Új beszállítói bázist építenek Kelet-Közép-Európában. Tud-e majd segíteni a magyar beszállítóknak?

Igen. Cégemnél népszerűsítjük a magyar beszállítókat, segítünk is nekik, de ez nem azt jelenti, hogy előnyökhöz juttatjuk őket, csak mert magyarok. Nekik is ugyanazoknak a követelményeknek kell megfelelniük, mint a többieknek. A támogatás inkább azt jelenti, hogy megpróbáljuk őket felhozni arra a szintre, ami ahhoz kell, hogy gyáraink beszállítói lehessenek. Most például sikerült egyik szlovákiai gyárunkba magyar beszállítót ajánlanom. Az IMM MBA-képzéssel azt hiszem még több hazai beszállítót tudok majd helyzetbe hozni, és mivel kollegáimnak is átadom, amit tanultam, ez a hatás megtöbbszöröződik.

Konkrétan mi a baj a magyar beszállítókkal, és hogyan tud segíteni nekik?

Még mindig vannak olyan magyar cégek, amelyek a régi kor szellemében próbálnak beszállítani. Nem versenyképesek, mert nem tették költséghatékonnyá a gyártásukat, beszerzéseiket, működésüket. Elmondjuk nekik, hogy a megrendelők mit várnak el, például hogy költséglebontást is kérnek a beadott ajánlatban, és segítünk ennek elkészítésében. Felkészítjük őket arra, hogy képesek legyenek részt venni elektronikus aukciókon (hasonló, mint a Vatera, csak vállalati szintű), és ezen az úton pályázzanak munkákra. Ettől még sok magyar cég idegenkedik, pedig fair, átlátható a rendszer.

Azt is megértetjük velük, nem elég, ha az ügyvezető tud angolul, hiszen ő nincs mindig ott, hogy felvegye a bejövő telefont, ami lehet akár egy külföldi megrendelés is. Elmagyarázzuk, miért célszerű együttműködniük a költségcsökkentési célok megvalósításában, és hogy jónéven veszi a megrendelő, ha ők is kezdeményeznek ilyet. Megindokoljuk, miért várják el tőlük, hogy vállalják a piacon ma általános, hosszabb fizetési határidőket.

A magyar minőséggel is van probléma?

A minőséget ma már mindenki alapnak tekinti, annak jónak kell lennie. A magyar beszállítóknál jellemzően nincs minőségi probléma. Az önbizalomra és a kommunikációra, valamint az értékesítésre viszont rá kellene erősíteni. Összehasonlítva például egy török és egy magyar beszállítót mindjárt kitűnik a legnagyobb különbség: a törökök sokkal agilisebbek, rámenősebbek, ezért jobban érvényesülnek.

Azt látom, hogy változásra leginkább akkor hajlandóak a magyar vállalkozások, ha üzlet van kilátásban. De aki hajlandó a változtatásra, az más üzleteiben is hasznát látja annak, hogy javult a versenyképessége. S bár egy kis türelem kell, amíg kialakul az üzleti bizalom és beindulnak a megrendelések, azután ugrásszerű növekedés következhet. Legalábbis erről számoltak be nekem a már felzárkózott cégek egy közelmúltbeli beszállítói találkozón.

Tervezi-e, hogy ne csak a kollégáinak adja tovább tudását, hanem oktatóként is hasznosítsa az IMM képzésen tanultakat?

Igen, de ez még csak terv. Győrben, a Széchenyi István Egyetemen végeztem, ott beszélgettem egy volt tanárommal lehetséges előadásokról. Erre szükség is lenne, mert a magyar beszerzőképzés eléggé gyerekcipőben jár ahhoz képest, hogy milyen szinten művelik külföldi cégeknél. Emellett abban is bízom, hogy a jövőben a CEU képzésein is meg tudok jelenni előadóként.

Ha nem kapta volna meg a Demján Sándor-ösztöndíjat, akkor is részt vett volna az IMM képzésen?

A CEU-n belül többfajta MBA-képzés van. Az IMM-et nem tudtam volna magamnak megengedni, de egy magyarországi pénzügyi képzésükre mindenképpen jelentkeztem volna.

a ceu business school imm executive mba-képzésről

Idén 13 ország 30 vezető beosztású szakembere vesz részt az IMM (International Master’s in Management) nemzetközi Executive MBA-programon. A képzésben négy egyetem üzleti iskolája működik közre: a budapesti CEU, a hollandiai Tias Nimbas, a németországi GISMA és az amerikai Purdue Egyetem. A 18 hónapos továbbképzés része a partner egyetemeken zajló kéthetes bentlakások mellett, egy kínai bentlakásos oktatás, Pekingben és Sanghajban, de idén először Mexikóvárosban is lesz oktatás. A bentlakásos képzéseken a hallgatók nemcsak az egyetemeken tanulnak, hanem gyárakat, cégeket látogatnak meg, és a gazdasági élet helyi képviselőitől hallhatnak vendégelőadásokat.
Az IMM-et a világ legrangosabb Executive MBA-képzései között tartják számon, a The Financial Times rangsorán folyamatosan a világ legjobb 25 programja között szerepel, és a lap idén sokadik alkalommal választotta meg a világ legnemzetközibb üzleti képzésének.

Mit szóltak a cégénél, hogy jelentkezett az IMM-re?

Nagyon örültek neki, hogy ilyen ambiciózus vagyok. Úgy támogat a cégem, hogy a képzés idejének egy részét kivehetem tanulmányi szabadságban. Az évi feladataim, projektjeim azonban nem változtak, azokat hoznom kell.

Mennyire veszi igénybe a képzés?

Az IMM komoly elfoglaltság – szinte az az összes szabadidőm rámegy. A kéthetes bentlakásos kurzusokon, távol a családtól és jó esetben a munkahelytől, teljes mértékben az oktatásra, az előadásokra tudok fókuszálni.

A bentlakásos kurzusok közti nyolchetes otthoni szorgalmi időszakban viszont a munkánk ellátása mellett kell tanulnunk a kapott könyvekből, valamint az online megküldött anyagokból (videók, cikkek). Majdnem minden hétre esik beadandó munka, amiknek egy részét egyénileg, másik részét csoportosan kell kidolgoznunk. A csoportos feladatokat, azok elosztását, megoldását konferenciabeszélgetéseken vitatjuk meg, heti egy vagy ha szükséges több alkalommal is. Nem mindenben értünk egyet, időnként komoly viták alakulnak ki egy feladat megoldásával kapcsolatban.

A képzés során kisebb tankörökre vagyunk osztva, aminek összetétele 6 hónaponként változik, így lehetőségem van szinte mindenkivel szorosabban együtt dolgozni. A jelenlegi csoportomban három kontinens hat országából hat különböző vallású, kultúrájú, személyiségű embernek kell együttműködnie. A munkánk is eltérő, a társaim az IT különböző területein, ingatlanfinanszírozásban és az autóiparban dolgoznak vezető beosztásban. A képzés és a kommunikáció nyelve az angol. A képzés multinacionális és multikulturális jellege egyedülálló, az MBA-képzések között is, ahogy körbenéztem.

Nekem az IMM képzés időbeosztása sokkal vállalhatóbb, mintha hétvégi képzésre járnék, és a családomra, valamint regenerálódásra egyáltalán nem jutna idő.

Dolgozott már Belgiumban és Franciaországban. Mit tervez a jövőre?

Biztosan fogok még külföldön dolgozni, de mindenképpen Magyarországra tervezem a jövőm hosszú távon. Úgy gondolom, az igazi kihívás az, ha a külföldön megszerzett tudást itthon hasznosítom.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.