Üzleti tippek

Női drukkerek az afrikai bíróság előtt

Narancssárga ruhába öltözött drukker hölgyek lepték el a dél-afrikai stadionokat. A FIFA eljárást indított a szervezők ellen, mivel a holland Bavaria sörgyár nem szerepel a hivatalos szponzorok listáján.

Szinte nincsen nagyobb sportrendezvény jogtalan marketingaktivitások nélkül. Míg a vállalatok egy csoportja csillagászati összeget fizet egy-egy esemény támogatásáért, addig akadnak olyan nagyvállalatok is, amelyek csupán a kereskedelmi előnyökkel szeretnének élni.

A holland Bavaria sajátos módját választotta a focivébé jelenlétnek. 36 hölgyet öltöztetett narancssárgába és utaztatott a világbajnokság helyszínére, hogy drukkoljanak hazájuk válogatottjának, s közben alig látható módon népszerűsítsék a holland nedűt.

Természetesen nem maradt el a szankcionálás sem. Már bíróság elé is állították Dél-Afrikában az akció két résztvevőjét, akiktől útlevelüket is elkobozták. A tárgyalás néhány nap múlva folytatódik. A sportszponzorációban jártas szakértők szerint nehéz lesz megfelelő döntést hozni. Mivel a túl súlyos ítélettel a FIFA magára haragíthatja a szurkolótábort, míg az enyhe büntetés a szponzorok nemtetszését válthatja ki.

Nem ez az első eset, hogy a Bavaria ilyen módon kerül a lapok címoldalára. A 2006-os világbajnokságon ezer holland szurkoló akart bejutni a stuttgarti stadionba, a Bavaria márkajelzésével ellátott pólóban. Mivel az esemény hivatalos szponzora már akkor is a Budweiser volt, a szurkolóknak – a FIFA hivatalos szponzorok jogait védő üzletpolitikája miatt – félmeztelenül kellett végigizgulniuk a mérkőzést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik