Üzleti tippek

Új pénzügyi magazin indult

Pénzmágnes címmel negyedévente megjelenő pénzügyi magazin indult. A lap az anyagi függetlenséghez próbál tippekkel szolgálni, az első szám szerzői közt van Wolf Gábor és Domján László is.

„A pénzről lehet érdekesen, szórakoztatóan is beszélni, és játszva tanulni. Az anyagi problémák forrása gyakran a gyermekkorból hozott rossz pénzügyi forgatókönyvben, a sok alaptalan félelemben és hamis hiedelemben rejlik. Az első, és legfontosabb lépés, hogy barátságba kerüljünk a pénzzel!” – mondta Mái Attila alapító, főszerkesztő.

A magazinba – újságíró, tréner, tanár, vállalkozó, azaz- bárki a szerzők közé kerülhet egy értékes gondolattal, ötlettel vagy tanáccsal anyagi függetlenség és menedzsment témában. Az első szám köszöntőjét egy kisvállalkozó, Horváth Attila (www.belyegzoexpressz.hu) írta, akinek egy gondolata inspirálta a magazin létrejöttét.

A most megjelent számban olyan szerzőket találunk, mint Jim Rohn Amerika legelismertebb „üzleti filozófusa”, Michael E. Gerber a világ elsőszámú kisvállalkozás-guruja, Robert T. Kiyosaki a népszerű pénzügyi szakember. A hazai szerzők közül olvashatjuk Wolf Gábor kkv marketing szakértő, Dr. Tóth András tanácsadó és Domján László agykontroll oktató cikkeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik